Karácsonynak gondolta a Malmö edzője a Vidi elleni BL-meccset

Csak ez lehetett az oka, hogy ajándékozásról beszélt.


Nagyon jó eredmény ért el a Videoton a Malmö vendégeként, a mérkőzés után a fehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolics a következőképpen értékelt Uwe Rösler, a svéd csapat szakvezetője:
 

„Ajándékoztunk egy gólt az ellenfélnek, mert úgy gondolom, hogy a második félidőben jobbak voltunk. Nem alakult számunkra meglepően a mérkőzés, nagyjából olyan módon alakult, amire számítottunk, de a kontrákból veszélyes volt ellenfelünk. A játékosok letörtek voltak, de én nem vagyok az, mert hiszek a csapatban és hiszem azt, hogy elmegyünk Magyarországra és továbbjutunk a következő körbe. Mindig szereztünk gólt eddig idegenben, bízom benne, hogy ez most sem lesz máshogy. Lehet, hogy van egy kis előnye a Vidinek, de még nincs lefutva semmi. Bízom benne, hogy a második mérkőzésen jobb bíráskodás lesz. De erről többet nem szeretnék mondani, hiszen le szeretnék ülni a kispadra a visszavágón is. Két cserénk is sérülés miatt volt, de nem tudom még pontosan mi a helyzet velük, bízom benne, hogy a visszavágón ott lehetnek.„
 

Videók