Ibra még nem elégedett

A Paris Saint-Germain sorozatban negyedszer jutott be a legjobb nyolc közé, míg sorozatban harmadszor meccseltek a Chelsea-vel és a tegnapi sikerrel a mérleg nyelve már a franciák felé billen.


2014 tavaszán még a londoniak léptek tovább a negyeddöntőből, tavaly viszont a PSG szintén a Stamford Bridge-en jutott tovább egy döntetlennel.
 
 
A párizsi első meccs 2–1-es hazai sikerrel zárult, s a visszavágón is ugyanez lett az eredmény - Zlatan Ibrahimovic, a PSG svéd támadója gólpasszával és pályafutása 50. BL-góljával oroszlánrészt vállalt a szerdai győzelemből. Csakúgy mint csapata, ő is első BL-diadalára hajt.
 
„Hagyták, hogy irányítsuk a játékot. Pillanatnyilag boldogok vagyunk, de még nem elégedettek" - fogalmazott a 34 éves csatár. „Mindenki arra volt kíváncsi, hogy a BL-ben is tudja-e azt teljesítményt nyújtani, amit a francia bajnokságban. Megválaszolta kérdést. Mindkét belső védőt lefoglalta." - mondta Ibrahimovicról Laurent Blanc, a PSG vezetőedzője.
 
A 2012-ben BL-győztes Chelsea az angol bajnokságban címvédőként csak a 10. helyen áll, így a mostani búcsú egyben nagy valószínűséggel azt is jelenti, hogy a következő szezonban nem lehet ott a Bajnokok Ligájában - ez először fordulhat elő azóta, hogy az orosz milliárdos, Roman Abramovics 2003-ban megvette a klubot. „A Chelsea most egy átmeneti időszakot él." - mondta Guus Hiddink, a Kékek holland mestere.
 
A másik szerdai visszavágón a Benfica ugyancsak 2–1-re nyert a Zenit vendégeként Szentpéterváron, így a PSG-hez hasonlóan kettős győzelemmel lépett tovább a negyeddöntőbe. „Nagyon reméltem, hogy nyerünk ma. - mondta a meccs után Rui Vitoria, a lisszaboniak trénere. - Jól játszottunk, és megérdemelten győztünk."
 
A Zenitet irányító portugál André Villas-Boas csalódottan nyilatkozott a lefújást követően. „Nagy nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, voltak nagy helyzeteink, és nagy kár, hogy elvesztettük a mérkőzést és ezzel a párharcot is. - fogalmazott. - Ez nem a mi napunk volt."
 
Négy évvel ezelőtt is ugyanebben a szakaszban találkozott egymással a két gárda, s akkor is a Benfica jutott tovább - a Zenit még soha nem került a legjobb nyolc közé a BL-ben.
 
A PSG és a Benfica előtt kedden a Real Madrid és a Wolfsburg jutott a negyeddöntőbe, az FC Barcelona–Arsenal, a Bayern München–Juventus, valamint az Atlético Madrid–PSV Eindhoven és a Manchester City–Dinamo Kijev párharcokban a jövő héten lesz a visszavágó.
 
A negyeddöntő sorsolását jövő pénteken tartják.

Videók