Hiába az 5-0, Klopp még nem hiszi el a továbbjutást

A Porto edzője szerint magas szinten kezdtek.


Tegnap 5-0-ra nyert a Liverpool a Porto otthonában, így a visszavégó már csak formalitás lesz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjben.

 
A remek eredmény ellenére óvatosságra int Jürgen Klopp, az angolok mestere a visszavágót illetően.
 
„Sokszor mondtam már, régóta vagyok a szakmában így tudom, hogy bármi megtörténhet az utolsó sípszóig. Ez a párharc még nem dőlt el. Azért jöttünk ide, hogy jó alapokat biztosítsunk az anfieldi visszavágóra, ezt el is értük. Se többet, se kevesebbet. Tartozunk annyival a szurkolóinknak, hogy a visszavágón száz százalékos teljesítményt nyújtsunk.”
 
A Porto vezetőedző, Sergio Conceicao érthetően letört volt a mérkőzés után.
 
„Magas szinten kezdtük a mérkőzést, az első húsz percben volt pár lehetőségünk, köztük egy nagy Otavio révén. Az első gól előtt mi akartunk támadást indítani, de kapusunk rossz megoldást választott, elvesztettük a labdát, az ellenfél pedig büntetett. Utána vétettünk még pár hibát, amelyekért drágán megfizettünk egy olyan csapat ellen, amelyiknek ilyen tűzereje van. Kétgólos hátrányban túl visszafogottá vált csapatom, onnantól még nehezebbé vált a mérkőzés” – értékelt a Porto mestere

Így ölelkezett Cristiano Ronaldo és a Neymar - kép " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

Az első csata 3-1-re a Real Madridé lett, de ez nem változtatta meg a sportbarátságot.

Videók