Guardiola: Tudunk ennél is jobban játszani

A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe kedden továbbjutott csapatok edzője, a Bayern Münchent irányító Josep Guardiola és a Barcelona kispadján ülő Luis Enrique is úgy vélekedett, hogy a java még hátravan a sorozatban.


A bajorok a múlt heti 3-1-es vereség után hazai pályán 6-1-es győzelmet arattak a Porto felett úgy, hogy öt gólt szereztek az első 26 percben.

"Ha sérültjeink felépülnek, még ennél is jobban tudunk játszani. Az elmúlt napokban éreztem, hogy tovább fogunk jutni, de hát ez élet-halál kérdés, én pedig tudom, hogy győzelmeket várnak tőlem" - összegzett Guardiola, akinek első müncheni szezonjában tavaly az elődöntőben búcsúzott a csapat a BL-ben.

A portugálok spanyol mestere, Julen Lopetegui letörten, de emelt fővel vette tudomásul, hogy tanítványai nem tudták átmenteni a múlt heti formájukat. "Hamar rosszra fordultak a dolgok, már az első húsz percben elvesztettük a meccset. Szomorúak vagyunk, de szépen meneteltünk a BL-ben, 11 mérkőzésünkön csak egyszer kaptunk ki".

Barcelonában a már Párizsban 3-1-re nyerő hazaiak Neymar duplájával gondoskodtak arról, hogy az utóbbi nyolc évben már a hetedik elődöntőjükre készülhessenek.

"Iniesta szólójával gyakorlatilag mindent elvégzett az első gól előtt, nekem már csak a kapust kellett kicseleznem" - szerénykedett a szezonban 30 gólnál tartó brazil csatár, hozzátéve: a bajnokságban és a BL-ben is remek formában van az együttes.

Luis Enrique kiemelte, a bő fél óra alatt szerzett két gól eldöntötte a találkozót, majd távolabbra is tekintett. "Nem akarok előrerohanni, de a java még hátravan. Ezért küzdöttünk az egész idényben, hogy trófeákat szerezzünk" - közölte a tréner, aki a katalánok történetének legsikeresebben rajtoló edzője lett azáltal, hogy első 50 meccséből 42-t megnyert.

A Paris Saint-Germainben hiába tért vissza eltiltásából Zlatan Ibrahimovic, a svéd sztár alig találkozott a labdával. Laurent Blanc vezetőedző keserűen összegezte az egyoldalú párharcot. "Bíztam benne, hogy jobban játszunk, de az ellenfél nem hagyott bennünket, ahogy az első mérkőzésen sem. Védekezésben nem ütöttük meg a megfelelő szintet, támadásban pedig nem teremtettünk gólveszélyt. Így nem lehet továbbjutni".

Videók