Ez kell a Bayern BL-győzelméhez: Heynckes megmondta

Thomas Müller fontos dolgot ismert be.


Jupp Heynckes vezetőedző elismerte, szerencse is kellett hozzá, hogy a Bayern München 2-1-re győzzön a Sevilla vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén.
 
Az első félidőben Pablo Sarabia jóvoltából a hazaiak szereztek vezetést, a német csapat Jesus Navas öngóljával egyenlített, majd a 68. percben Thiago állította be a végeredményt.
 
„Túl gyakran veszítettük el a labdát, és nem voltunk eléggé szervezettek a középpályán, ezért a Sevilla több helyzetet is ki tudott alakítani” – értékelt Heynckes, aki sorozatban 12. mérkőzését nyerte meg a BL-ben, megjavítva ezzel saját rekordját.
 
Az idény végén biztosan távozó szakvezető hozzátette, nagyon fontos volt, hogy gyorsan egyenlítsenek, és ez némi szerencsével sikerült is.
 
„A második félidőben jobb lett a teljesítményünk, és végül megérdemelten nyertünk, de ha meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját, akkor tovább kell javulnunk” – hangsúlyozta a 72 éves mester.
 
Thomas Müller elismerte, kiábrándító volt a játékuk az első felvonásban, később viszont megmutatták, hogy jobb csapatot alkotnak ellenfelüknél.
 
A világbajnok csatár közölte, Heynckes és a játékosok sem voltak boldogok a szünetben, az edző pedig arról beszélt, világosan kellett fogalmaznia az öltözőben.
 
Franck Ribéry hangsúlyozta, egy pillanatig sem szabad azt gondolniuk, hogy már továbbjutottak, hiszen ellenfelük nagyon jó futballt játszott, ezért a hazai visszavágón is nagyon jó teljesítményre lesz szükségük.
 
A Bayern az első német csapat, amely győzni tudott Sevillában, a Bajnokok Ligájában pedig ez volt sorozatban a hetedik sikere.
 

Egyszer és mindenkorra vége az időt húzó cseréknek! " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

A 49 éves sportvezető a Sport Bildnek elmondta: a három változtatást egyelőre ifjúsági mérkőzéseken tesztelik. „Eddig az edzőket és a szakmai stáb tagjait azonnal elküldték a kispadtól, ha fegyelmezetlenek voltak, mostantól viszont sárga lappal figyelmeztethetik őket, hogy kontrollálják a viselkedésüket" - mondta a korábbi jugoszláv és horvát válogatott játékos.

Videók