BL: mindjárt kezdődnek a szuperrangadók

Ágyúznának a londoniak; varázsol-e Sarri Potter?


 

Bayern-Arsenal, 20:45 (M4 Sport):

Az Ágyúsoknak örök mumusa a bajor gárda, hiszen a legjobb 16 között 2005-ben, 2013-ban és 2014-ben is kiütötték a londoniakat. Wengeréknek nem megy a legjobban ebben a szakaszban, elég csak annyit mondani, hogy a legutóbbi hat alkalommal egyaránt elvéreztek - ellenben a Bayernnel, hiszen a német csapat már 5 éve folyamatosan ott van a legjobb nyolc között. Olivier Giroud-ra érdemes lesz odafigyelnie Neueréknek: a francia a BL-ben és a Premier League-ben 12 meccsen kezdett, ezeken pedig 8 alkalommal talált be. Sőt, tavaly a Bayern elleni találkozó mindkét felvonásán eredményes volt.

 

 

Real Madrid-Napoli, 20:45 (Sport1):

A címvédő Real Madrid célja az, hogy sorozatban a 7. negyeddöntőjét érje el. Erre minden esélyük meg is van, annak ellenére, hogy Gareth Bale-re nem számíthat Zinedine Zidane. A Napoli csapatának még új az egyenes kieséses szakasz, ez mindössze a második fellépésük a legjobb 16 között. A Real a Dortmund elleni iksz óta (a 6. játéknapon) 12 meccsből nyolcat megnyert, sőt, minden sorozatot figyelembe véve már az utolsó 40 meccsükön egyaránt betaláltak az ellenfelek kapujába. A nápolyik edzője az a Maurizio Sarri, akit csak ’’Sarri Potter’’ néven ismernek. Az 58 éves tréner közgazdász, korábbi bankár és nem utolsó sorban láncdohányos. Ez lesz az első meccse ilyen nagy stadionban, de a mágikus Sarri Potternek semmi sem lehetetlen...

 

Videók