BL: már ma továbbjuthat a Real Madrid, a Dortmund és az Arsenal - előzetes

A keddi játéknapon három csapat biztosíthatja be továbbjutását a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, amelynek slágermérkőzése a címvédő Real Madrid és a vendég FC Liverpool összecsapása lesz.


A királyi gárda a hazai pontvadászat első három fordulójában kétszer kikapott, azóta azonban magára talált, legutóbbi 11 mérkőzésén 46 gólt termelt, s nemcsak az ősi rivális FC Barcelona elleni El Clásicót nyerte meg, de a BL B csoportjában is százszázalékos mérleggel áll az élen. Az aranylabdás Cristiano Ronaldo vezette Madrid két héttel ezelőtt 3-0-ra nyert Liverpoolban, majd az elmúlt hétvégén a Primera Divisiónban is átvette a vezetést, mivel 4-0-ra győzött Granadában, miközben a Barcelona kikapott otthon a Celta Vigótól. Ha a Real kedden a papírformának megfelelően legyőzi a Liverpoolt, 12 pontos lesz, s mivel az angoloknak, valamint a bolgár Ludogorecnek és a svájci Baselnek most egyformán 3-3 pontja van, két körrel a csoportkör vége előtt biztossá válik a madridiak nyolcaddöntős részvétele.

Brendan Rodgers, a Pool vezetőedzője azt mondta, a mostani mérkőzés kapcsán sem nagyobb a nyomás a csapatán, mint bármikor máskor. "A Liverpool egy olyan klub, amelyre minden meccsen nyomás nehezedik, de a továbbjutásra változatlanul esélyesek vagyunk, a célunk pedig az, hogy bekerüljünk a legjobb 16 közé" - mondta a szakember, aki hangsúlyozta, nagy feladat számukra a világ vélhetően legjobb együttese ellen pályára lépni.

A D csoportban a kilenc ponttal élen álló Borussia Dortmund - amely a Bundesligában komoly hullámvölgyben van, s az utolsó előtti, kieső helyen áll - a török Galatasarayt fogadja, s ha nyer, továbbjut, akárcsak a második Arsenal, amely a belga Anderlechtet látja vendégül.

Az A csoportban a Juventus stadionjában a magyar válogatott kapus Megyeri Balázst is foglalkoztató görög Olimpiakosz vendégszerepel majd, az olaszoknak pedig muszáj nyerniük, más esetben nehéz helyzetbe kerülnek a folytatást illetően. A torinóiak két hete egygólos vereséget szenvedtek Görögországban, így csupán három pontjuk van, míg az élen álló Atlético Madrid és az Olimpiakosz már hatot szerzett. A spanyol bajnokságban címvédő, s az előző szezonban BL-döntős Atlético ezúttal a svéd Malmö vendége lesz, s a papírforma alapján várhatóan begyűjti majd a három pontot.

A keddi játéknapon a B csoport Zenit-Bayer Leverkusen összecsapása 18 órakor kezdődik, a többi meccset 20.45-kor kezdik, a Real Madrid-Liverpool találkozót Kassai Viktor vezeti.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, 4. forduló
A csoport:
Malmö (svéd)-Atlético Madrid (spanyol) 20.45
Juventus (olasz)-Olimpiakosz (görög) 20.45
Az állás: 1. Atlético Madrid 6 pont (8-3), 2. Olimpiakosz 6 (4-4), 3. Juventus 3 (2-2), 4. Malmö 3 (2-7)
B csoport:
Real Madrid (spanyol)-FC Liverpool (angol) 20.45
Basel (svájci)-Ludogorec (bolgár) 20.45
Az állás: 1. Real Madrid 9 pont, 2. Ludogorec 3 (3-4), 3. Liverpool 3 (2-5), 4. Basel 3 (2-6)
C csoport:
Zenit (orosz)-Bayer Leverkusen (német) 18.00
Benfica (portugál)-Monaco (francia) 20.45
Az állás: 1. Bayer Leverkusen 6 pont, 2. Monaco 5, 3. Zenit 4, 4. Benfica 1
D csoport:
Borussia Dortmund (német)-Galatasaray (török) 20.45
Arsenal (angol)-Anderlecht (belga) 20.45
Az állás: 1. Borussia Dortmund 9 pont, 2. Arsenal 6, 3. Anderlecht 1 (2-6), 4. Galatasaray 1 (2-9)

Videók