BL: Idegenben fordítana az Arsenal, otthon az Atlético

A mai két Bajnokok Ligája-meccsen mindkét, előzőleg esélyesebbnek tartott csapat hátrányból kezdi majd a mérkőzést.


 
Az Atlético Madrid helyzete sem könnyű, azonban az egygólos hátrányuk ledolgozhatóbbnak tűnik a Leverkusen-nel szemben. A londoni együttes az "odavágók" legnagyobb meglepetését okozta kilátástalan játékával és sima vereségével. 
 
A Monaco ugyan ősszel az élen végzett csoportjában, ennek ellenére a szakemberek előzetesen nem adtak neki sok esélyt Arsene Wenger gárdájával szemben. Az Arsenal hívei számára ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy a kijózanító kudarc óta a jobbik arcát mutatja a csapat, amely három bajnoki mérkőzést nyert meg sorozatban, az FA Kupában pedig búcsúztatta a nagy rivális Manchester Unitedet, Wengerék ráadásul az Old Traffordon nyertek, ami nem gyakran fordul elő velük.
 
"Egy ilyen kudarc után sok mindenen változtatni kell, és mi éppen ezt tettük - nyilatkozta Francis Coquelin, az angol együttes francia középpályása. - Kevés gólt kaptunk, sokat rúgtunk a legutóbbi találkozóinkon. Nem veszítettünk a Monaco-meccs óta, így most nagyon magabiztosak vagyunk."
 
A londoniak jó formája ellenére a hétvégi bajnokiján 3-0-ra győztes francia együttes kényelmes helyzetben van, mivel az Arsenalnak legalább három gólt kell szereznie Monacóban a továbbjutáshoz.
 
A másik párharcban a tavalyi döntős Atlético Madrid csak egygólos hátrányba került, ráadásul hazai pályán szerepelhet, ám mivel Leverkusenben nem rúgott gólt, a helyzete nem könnyű. Diego Simeone tanítványainak úgy kell futballozniuk német riválisuk ellen, hogy kapujukat megóvják a góltól, ugyanakkor a másik oldalon veszélyesek legyenek. Márpedig az utóbbi időben éppen a támadójátéka akadozik a madridi együttesnek, mely legutóbbi négy mérkőzésén mindössze egyszer volt eredményes.
 
Gólínséggel ugyanakkor nem küzdenek a gyógyszergyáriak, utolsó öt meccsükön 11-szer találtak a kapuba, és ezeken a találkozókon ráadásul gólt sem kaptak.  "Természetesen a kapott gól nélkül lejátszott mérkőzések növelik az önbizalmunkat, többek között a keddi összecsapásra is - nyilatkozta Bernd Leno, a Leverkusen kapusa. - Nyilván nem bánnánk, ha még egy pár meccsig kitartana ez a sorozatunk." A madridiak helyzetét tovább nehezíti, hogy a védelem alapembere, Diego Godin eltiltás miatt nem játszhat, mint ahogy a védekező középpályás Tiago sem. A spanyol bajnokcsapat hívei ugyanakkor abban bízhatnak, hogy hazai pályán ezúttal is eredményesen futballoznak majd kedvenceik, az Atlético ugyanis az európai kupaporondon legutóbbi 22 mérkőzéséből 20-at megnyert a Vicente Calderon Stadionban.
 

Videók