BL: A Vidi dicsérte az AEK Athén edzője

Fontos jellemvonásról beszélt.


Nagyon nehéz mérkőzésre számít Marinosz Uzunidisz, az AEK Athén vezetőedzője a Vidi FC ellen a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójának szerdai, első felvonásán.

 
A szakember a görög csapat kedd esti sajtótájékoztatóján kiemelte: a székesfehérváriak az eddigi BL-találkozókon nagyon zártan védekeztek és nem nyíltak ki. Ezért a legfontosabbnak azt tartja, hogy együttese megakadályozza, hogy a magyar bajnok továbbra is ezt a játékát játszhassa.
    

"A Videoton nagyon jó csapat, nehéz neki gólt rúgni. Megpróbálunk koncentráltak lenni és minden részletre odafigyelni" - jelentette ki Uzunidisz, aki szerint két különböző stílusú gárda csap majd össze, és mindkettőnek 50 százalék esélyt ad a továbbjutásra.
    
Arra az újságírói kérdésre, jelent-e hátrányt a görög csapatnak, hogy náluk még nem kezdődött el a bajnokság, azt felelte, jobb lenne, ha nekik is több találkozó lenne a hátuk mögött, de hozzáfűzte, hogy szombaton náluk is elindul a bajnokság. A Vidi szerdán 21 órától fogadja az AEK Athént az első mérkőzésen, a visszavágót pedig jövő kedden rendezik. A párharc győztese a Bajnokok Ligája, vesztese az Európa-liga főtábláján szerepelhet ősszel.

Videók