BL: a Bayern legyőzte a Cityt, KO-zott a Roma és a Porto, győzött a Barca, ikszelt a Chelsea - eredmények

A Bajnokok Ligája-csoportkör első fordulójának szerdai játéknapján a 2013-as győztes Bayern München hazai pályán 1-0-ra felülmúlta a Manchester Cityt.




A bajorok tavaly is egy csoportban szerepeltek a Man. Cityvel, és mindkét alkalommal az idegenbeli csapaté lett a három pont. Ezúttal hazai siker született, Jérome Boateng a 90. percben talált be Joe Hart kapujába.

Az E jelzésű grupp másik összecsapásán az AS Roma nagyon simán verte a CSZKA Moszkvát, és Gervinho személyében volt egy duplázó is.

Az F csoportban a Barcelona az APOEL-t, az Ajax pedig a Paris Saint-Germaint fogadta, előbbi meccsen 1-0-ra nyertek a katalánok Gerard Piqué találatával, utóbbi találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget, Edinson Cavani góljára Lasse Schöne válaszolt.

A G jelű négyes mindkét mérkőzése, a Chelsea-Schalke és a Maribor-Sporting is 1-1-es döntetlent hozott. A londoniak Cesc Fábregas révén jutottak előnyhöz, az egyenlítő gól Klaas-Jan Huntelaartól érkezett. A maribori meccsen a hajrában estek a gólok, először Nani talált be, majd a szlovénok legendás futballistájának, Zlatko Zahovicnak a fia, Luka Zahovic.

A Romához hasonlóan könnyed győzelmet aratott a Porto is, amely 6-0-ra intézte el a BATE Boriszovot, az algériai Jaszin Brahimi volt a meccs hőse a mesterhármasával. Az Athletic Bilbao és a Sahtar Donyeck ütközetén nem volt gól.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló
E csoport
Bayern München - Manchester City 1-0
Gólszerző: J. Boateng (90.)

Bayern: Neuer - Rafinha (C. Pizarro, 84.), J. Boateng, Benatia (Dante, 85.), Bernat - Lahm, X. Alonso, Alaba - T. Müller (Robben, 76.), Lewandowski, Götze.
Man. City: Hart - Sagna, Kompany, Demichelis, Clichy - J. Navas (Kolarov, 88.), Y. Touré, Fernandinho, Nasri (Milner, 58.) - D. Silva - Dzeko (Agüero, 74.)
AS Roma - CSZKA Moszkva 5-1 (4-0)
Gólszerzők: Iturbe (6.), Gervinho (10., 31.), Maicon (20.), Ignasevics (50.-öngól), ill. Musa (82.)

Roma: De Sanctis - Maicon, Manolasz (Yanga-Mbiwa, 76.), Astori, Toroszidisz - Pjanic, S. Keita, Nainggolan - Gervinho (Ljajic, 71.), Totti, Iturbe (Florenzi, 26.).
CSZKA: Akinfejev - M. Fernandes, V. Berezuckij, Ignasevics, Nababkin (Szcsennyikov, a szünetben) - Natcho, G. Milanov - Tosic (Efremov, 53.), R. Eremenko (Pancsenko, 66.), Musa - Doumbia.
F csoport
AFC Ajax - Paris Saint-Germain 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Schöne (74.), ill. Cavani (14.)

Ajax: Cillessen - Van Rhijn, Veltman, Moisander, Boilesen - Viergever (Zimling, a szünetben) - Schöne (Milik, 82.), Klaassen, Serero, Andersen - Sitghórsson (el-Gazi, 61.).
PSG: Sirigu - Van der Wiel, Marquinhos, D. Luiz, Maxwell - Verratti (Pastore, 81.), T. Motta, Matuidi - Moura (Lavezzi, 81.), Ibrahimovic, Cavani
FC Barcelona - APOEL FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Piqué (28.)

Barcelona: Ter Stegen - D. Alves, Piqué, Bartra, Adriano - Xavi (Iniesta, 61.), Samper, S. Roberto (Rafinha, 79.) - Messi, El Haddadi (S. Ramírez, 68.), Neymar.
APOEL: Pardo - Sergio, Guilherme, Carlao, Antoniadesz - T. Gomes (Manduca, 61.), Morais, Vinícius, Aloneftisz - De Vincenti (Haralambidisz, 79.), Sheridan (Dzsebbur, 75.).
G csoport
Chelsea FC - Schalke 04 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Fábregas (11.), ill. Huntelaar (62.)

Chelsea: Courtois - Ivanovic, Cahill, Terry, Filipe - Fábregas, Matic - Ramires (Oscar, 67.), Willian (Rémy, 74.), Hazard - Drogba (D. Costa, 74.).
Schalke: Fahrmann - Höger, Ayhan, Neustadter, Fuchs - K-P. Boateng, Aogo - Sam (Barnetta, 78.), Meyer (Choupo-Moting, 74.), Draxler (Obasi, 86.) - Huntelaar
NK Maribor - Sporting CP 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Zahovic (92.), ill. Nani (80.)

Maribor: J. Handanovic - Stojanovic, Rajcevic, Arghus, Viler - Sallalich (Bohar, 58.), Filipovic, Vrsic (Zahovic, 81.) - Tavares (J. Mendy, 84.), Ibraimi.
Sporting: Patrício - Cedric, Maurício, Sarr, Jefferson - A. Martins (Mario, a szünetben), W. Carvalho, A. Silva - Nani, Slimani (Montero 92.), Carrillo (C. Mané, 66.).
H csoport
FC Porto - BATE Boriszov 6-0 (3-0)
Gólszerzők: Brahimi (5., 32., 57.), J. Martínez (37.), Adrián (61.), Aboubakar (76.)

Porto: Fabiano - Danilo, Maicon, Martins Indi, A. Sandro - Casemiro - Quaresma, H. Herrera (Tello, 69.), Brahimi (Evandro, 59.), Adrián - J. Martínez (Aboubakar, 64.).
BATE: Csernik - Hagus, Poljakov, Filipenko, Mladenovic - Olehnovics (Karnickij, 62.), Lihtarovics (Jakovlev, 53.), Vologyko - Gorgyejcsuk, Rogyionov (Szignevics, 71.), Alekszijevics.
Athletic Bilbao - Sahtar Donyeck 0-0

Bilbao: Iraizoz - De Marcos, Gurpegi, Laporte, Balenziaga - Iturraspe, M. Rico - Muniain (Aqueche, 75.), Etxebarria (Susaeta, 65.), Ibai - Aduriz (G. Fernández 77.).
Sahtar: Pjatov - Srna, Kucser, Rakickij, Azevedo - Fernando (Fred, 73.), Sztyepanyenko - Douglas Costa, A. Teixeira, Taison (Marlos, 80.) - L. Adriano (Hlagykij, 89.).

Videók