Bajnokok Ligája: sikeres és sikertelen magyar csapatok

Kleinheisler László és Nagy Dominik egymást boldogította, Korhut Mihály és Kádár Tamás is fontos szereplő volt.


A Bajnokok ligája 3. selejtezőkörének visszavágóján Korhut Mihályék (Hapoel Beer-Seva, végig játszott)) két góllal kikaptak a Ludogorectől, de így is továbbmentek, míg Kádár Tamáséknak (végig a pályán volt) rosszat jelentett a 3–3-as összesítés a Young Boys ellen, mert az idegenben szerzett találatok nem a Dinamo Kijevnek kedveztek. A „magyar rangadón” a Legia Warszawa Nagy Dominikkal győzött, ám kiesett a Kleinheisler Lászlóval felálló Asztanával szemben.

 

A párharcok vesztesei az Európa Liga-selejtező utolsó fordulójában (playoffkör) folytathatják. A BL-selejtező negyedik fordulója, azaz a playoffkör párosításait pénteken sorsolják. Az ottani párharcok győztesei a BL főtáblájára, míg a vesztesek az Európa-liga főtáblájára kerülnek.


BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

BAJNOKI ÁG
BATE Boriszov (fehérorosz)–Slavia Praha (cseh) 2–1 (Szihnyevics 5., Sztaszevics 46., ill. Skoda 44.)
Továbbjutott a Slavia 2–2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.
APOEL (ciprusi)–Viitorul (román) 4–0 – hosszabbítás után (Carlao 54., Merkisz 93., De Camargo 94., Efrem 105+1.)
Továbbjutott az APOEL 4–1-es összesítéssel.
FC Köbenhavn (dán)–Vardar Szkopje (macedón) 4–1 (Gregus 2., Barszegjan 26. – öngól, Santander 75., Szotiriu 88. – 11-esből, ill. Nikolov 19.)
Továbbjutott a Köbenhavn 4–2-es összesítéssel.
FH (izlandi)–NK Maribor (szlovén) 0–1 (Tavares 92.)
Továbbjutott a Maribor 2–0-s összesítéssel.
Ludogorec (bolgár)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3–1 (Wanderson 9., 33., Marcelinho 56., ill. Gadir 61.)
Továbbjutott a Hapoel Beer-Seva 3–3-mal, idegenben szerzett góllal.
Legia Warszawa (lengyel)–FK Asztana (kazah) 1–0 (Czerwinski 76.)
Továbbjutott az Asztana 3–2-es összesítéssel.
Rosenborg (norvég)–Celtic (skót) 0–1 (Forrest 69.)
Továbbjutott a Celtic 1–0-s összesítéssel.
HNK Rijeka (horvát)–Red Bull Salzburg (osztrák) 0–0
Továbbjutott a Rijeka 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.
Olympiakosz (görög)–Partizan Beograd (szerb) 2–2 (Carcela-González 22., Fortunisz 51., ill. Soumah 33., Djurdjevics 85.)
Továbbjutott az Olympiakosz 5–3-as összesítéssel.

NEM BAJNOKI ÁG
CSZKA Moszkva (orosz)–AEK Athén (görög) 1–0 (Natho 74.)
Továbbjutott a CSZKA 3–0-s összesítéssel.
Young Boys (svájci)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–0 (Hoarau 13. – 11-esből, Lotomba 90.)
Továbbjutott a Young Boys 3–3-mal, idegenben szerzett góllal.
Istanbul Basaksehir (török)–FC Bruges (belga) 2–0 (Adebayor 7., Visca 34.)
Továbbjutott az Istanbul 5–3-as összesítéssel.
Viktoria Plzen (cseh)–FCSB (román) 1–4 (Krmencík 64., ill. Balasa 27., Filipe Teixeira 71., Tanase 76., Alibec 79. – 11-esből)
Továbbjutott az FCSB 6–3-as összesítéssel.
Ajax (holland)–Nice (francia) 2–2 (Van de Beek 26., D. Sánchez 57., ill. Souquet 3., Marcel 79.)
Továbbjutott a Nice 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

A BL PLAYOFFKÖRÉNEK CSAPATAI
BAJNOKI ÁG
Kiemeltek: Olympiakosz, Celtic, FC Köbenhavn, APOEL, Maribor
Nem kiemeltek: Qarabag, Asztana, Rijeka, Hapoel Beer-Seva, Slavia Praha

NEM BAJNOKI ÁG
Kiemeltek:
 Sevilla, Napoli, Liverpool, CSZKA Moszkva, Sporting CP
Nem kiemeltek: FCSB, Young Boys, Nice, Hoffenheim, Istanbul Basaksehir
 

 

Videók