BL: A Juventus lesz a Barcelona ellenfele a döntőben!

A Juventus átvészelte a kritikus időszakokat a Santiago Bérnabeuban és taktikus játékkal végül felőrölte ellenfelét. A Real csak büntetőből volt eredményes, Morata gólja továbbjutást ért.


A Juventus 2-1-es előnyből várhatta a madridi visszavágót, de a szakértők többsége így is madridi továbbjutást várt. Mindkét csapat francia sztárja visszatért a kezdőbe: az egyik oldalon Paul Pogba, a másikon Karim Benzema volt bevethető. Iker Casillas 150. alkalommal szerepelhetett a BL-ben, másodikként sikerült neki, honfitársa Xavi hajtotta még végre ezt a bravúrt.
 
Az első félidőben a Real Madrid akarata érvényesült, sorra alakította ki a helyzeteket a Real, főleg Marcelo volt aktív a baloldalon, a támadók közül pedig Benzema, a túloldalon egy Vidal-helyzetet lehetett feljegyezni.
 
Gareth Bale lövésénél Gianluigi Buffon védett nagyot, majd James harcolt ki egy tizenegyest, miután Giorgio Chiellini szabálytalankodott nagyon buta módon. A büntetőt Cristiano Ronaldo magabiztosan értékesítette.
 
A folytatásban CR bombázott az oldalhálóba, majd Karim Benzem helyzetét védte Buffon a rövid saroknál.
 
Fordulás után elkényelmesedett a Real, egy Andrea Pirlo-szabadrúgást öklözött Casillas, de a visszaívelés után Paul Pogba fejelt középre, ahol Álvaro Morata várta, erős lövését Casillas csak a kapuba ütni tudta, 1-1! 
 
A gól után jött egy Real-roham Bale és James helyzeteivel, de ziccerig megint a Juve jutott, Marchisio helyzeténél védett óriásit Casillas.
 
A meccs hajrájában Bale lett a főszereplő, két fejese is alig kerülte el a kaput és egy lövést is helyezett Buffon kapuja mellé.
 
Összességében a gólnál a Real sztárjai elhitték, hogy megvan a továbbjutás és a Juve gólja után már nem tudták felpörgetni magukat. Massimiliano Allgeri remekül meccselt, amire Carlo Ancelottinak nem nagyon akadt válasza. A Juventus megérdemelten jutott a berlini fináléba, ahol a Barcelona vár a Zebrákra júnis 6-án.
 
 
Real Madrid-Juventus 1-1 (összesítésben 2-3)
Gól: Cristiano Ronaldo 23 - tizenegyesből ill. Morata 57.)
 
Real Madrid: Casillas – Carvajal, Varane, Sergio Ramos, Marcelo – James, Kroos, Isco – Bale, Benzema (Chicharito 67.), Ronaldo
Cserék: Keylor Navas, Pepe, Coentrao, Arbeloa, Illarramendi, Chicharito, Jese
 
Juventus: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Chiellini, Evra – Marchisio, Pirlo (Barzagli 79.), Pogba (Pereyra 88.), Vidal – Tévez, Morata (Llorente)
Cserék: Storari, Barzagli, Padoin, Pereyra, Sturaro, Coman, Llorente
 
 
 
 
 
 
 
AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS:
 
VÉGE! Bajnokok Ligája-döntőben a Juventus, idén sem lesz címvédés.
 
Casillas akart elvégezni egy bedobást, de kicsúszott a kezéből, jöhet a Juventus!
 
Már a hosszabbítás négy percében vagyunk, de a Juventus akarata érvényesül!
 
88. perc: Llorente bepassz, Pogba lövés, Casillas-védés. Közben Roberto Pereyra jön Pogba helyére.
 
86. perc: Pogba vitte rá a labdát négy védőre, végül Sergio Ramos borította fel. 
 
 
84. perc: Sokadik Bale-helyzet, megint mellé. Közben érkezik egy spanyol az olaszokhoz: Fernando Llorente Morata helyén.
 
79. perc: Andrea Pirlo ballag le, Andrea Barzagli, egy védő érkezik a helyére jöhet a három- (öt)védős rendszer.
 
76. perc: Kezdődik, Lichtsteiner kapott sárgát időhúzásért.
 
72. perc: Bale került helyzetbe, 1 méterről azonban fejjel nem találta el a kaput, a madridi publikum egyelőre még türelmes.
 
70. perc: Carlos Tévez is besárgult, Chicharitót rúgta fel.
 
69. perc: Megzavarodott a Real Madrid, Claudio Marchisio került ziccerbe Vidal passza után, de Casillas bravúrral védett.
 
 


67. perc: Eddig bírta a sérüléséből visszatért Benzema, Chicharito Hernández jön a helyére!
 
" Visszaállt a rend", támadgat a Real, beszorul a Juventus.
 
 
57. perc: GÓÓÓÓL! Pirlo szabadrúgását öklözte ki Casillas, de a kipattanót egyből vissza küldték Pogbának, aki visszafejelte Álvaro Moratának. Erős, földre lőtt, középre tartó lövésébe csak beleérni tudott Casillas. A Real-nevelés Morata nem ünnepelte gólját. 
 
53. perc: Pogba felszabadítása után Marcelo kínálta meg Buffont egy pattogós lövéssel, de ez a próbálkozás is elkerülte a kaput.
 
51. perc: Tévez kevergetett, majd Claudio Marchisio eresztett meg egy távoli bombát, de elkerülte a kaput.
 
 
A játék képe nem sokat változott, többnyire a Real támad, védekezik a Juventus. A 49. percben egy kósza Pogba-beadás hagyta el a játékteret.
 
Már folytatódik is a mérkőzés, egyelőre nincs csere egyik oldalon sem!
 
Félidő! Cristiano Ronaldo révén a Real ledolgozta hátrányát, a Juventusnak ki kell valamit találnia, mert ez eddig nagyon kevés...
 
44. perc: Itt a második sárga, James próbált eljátszani egy tizenegyest, de Eriksson nem volt vevő rá.
 
 
 
41. perc: Egy remek indítás Ronaldo felé, ballal az oldalhálót találta el, majd újabb Real-helyzet, Benzema rövidre tartó lövését mentette szögletre Buffon, a beadást Sergio Rams fejelte fölé.
 
39. perc: Benzema tüzelt megint, ezúttal sem találta el a kaput.
 
Hat szögletnél jár máris a Juventus, de kapura teljesen veszélytelenek...
 
33. perc: A meccs első sárgája, Isco kapja, amiért földre vitte Tévezt.
 
31. perc: Benzema fejelt Buffon kezébe egy szöglet után.
 
30. perc: Egy Juve-szögletből indult a kontra, három a kettőben ment a Real, de CR ezúttal talán túl önzetlen volt, beadása után vissza is értek a védők.
 
Evra és Bale rohantak egymásnak, mindketten elterültek, jöhet egy kis ápolás.
 
 

 
23. perc: GÓÓÓL! Vezet a Real Madrid Cristiano Ronaldo higgadtan a kapu közepébe lőtt, Buffon elvetődött.
 
 
22. perc: Tizenegyes! James lábába rúgott bele Giorgio Chiellini, jogos tbüntető.
 
20. perc: Bale remek távoli bombáját paskolta ki Buffon.
 
Nyom a Real Madrid az utóbbi pár percben, de a Juve-védők rendre tisztázni tudnak, kissé beszorult most az "Öreg Hölgy".
 
18. perc: Isco cselezgetett Evra és Pirlo mellett de végül kapu fölé emelt.
 
14. perc: Itt az első Juve-helyzet, Carlos Tévez készítette le Arturo Vidalnak a labdát, aki ballal lőtt 18 méterről, de Iker Casillas védeni tudott. 
 
 
11. perc: Ronaldo a szokásos mozdulatokkal, a sorfalban álló Vidal karjáról pattan a labda éppen csak a léc fölé.
 
10. perc: Buffon előrevágott labdáját fejelte vissza Marcelo Ronaldóhoz, akit Leonardo Bonucci vágott fel, jöhet egy szabadrúgás. 
 
6. perc: Karim Benzema került helyzetbe, de az ötös sarkáról ballal kapu fölé tüzelt.
 
4. perc: Nem szorult be a Juventus, Patrice Evra máris szögletet harcolt ki, de nem alakult ki belőle helyzet. 
 
1. perc: Máris egy madridi helyzet, Marcelo beadása után Gareth Bale fejelt Buffon kapuja fölé.
 
A Real Madrid kezdte a mérkőzést, 2-1-es olasz előnyből "folytatódik" a párharc.
 
 
A két kapus vezeti mindkét csapatot, Casillas illetve Buffon a csapatkapitányok
 
A svéd Jonas Eriksson lesz a találkozó játékvezetője, a Real Madrid természetesen fehér mezben, a Juventus ezúttal kékben szerepel majd.
 
Patrice Evra lehet az olaszok kabalája: a francia hátvéd a legtöbb BL-elődöntőn lépett pályára vereség nélkül, eddig tíz alkalomból nyolcszor nyert, kettőt döntetlennel abszolvált.
 
Hamarosan kezdődik a mérkőzés, a Real Madridnak már egy 1–0-s siker is elég, de nem lesz könnyű dolga az első meccsen is nagyon szervezetten szereplő Juventus ellen. Vajon ki örülhet majd a végén a két olasz, Carlo Ancelotti és Massimiliano Allegri közül?
 
 
Így várták a szurkolók a hazai csapatot
 
 
Madridban nagyon meleg van, könnyen lehet, hogy a kezdés pillanatában is még 30 fok fölött lesz a hőmérséklet.
 
Pár érdkesség: Iker Casillas lesz a második játékos, aki 150 alkalommal szerepelhet a Bajnokok Ligájában Xavi mellett. A Real Madrid eddig 29-szer találkozott olasz ellenféllel hazai pályán, ebből 21-szer győztesen hagyta el a pályát.
 
Már meg is vannak a kezdőcsapatok, Benzema és Pogba is kezd. A honfitársak ezúttal egymás ellen küzdenek!!
 
 
Real Madrid: Casillas – Carvajal, Varane, Sergio Ramos, Marcelo – James, Kroos, Isco – Bale, Benzema (Chicharito 67.), Ronaldo
Cserék: Keylor Navas, Pepe, Coentrao, Arbeloa, Illarramendi, Chicharito, Jese
 
Juventus: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Chiellini, Evra – Marchisio, Pirlo, Pogba, Vidal – Tévez, Morata
Cserék: Storari, Barzagli, Padoin, Pereyra, Sturaro, Coman, Llorente
 

 

Videók