Bajnokok Ligája: eldőlt, lesz-e videobíró

Az IFAB döntését követően az egyes szövetségek szabadon határozhatnak arról, hogy bevezetik-e a rendszert


A Bajnokok Ligájában egyelőre nem vezetik be a videobírót – jelentette be Aleksander Ceferin az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pozsonyi kongresszusán.

Az UEFA elnöke elmondta, ugyan nincs a technikai újítások ellen, azonban időről időre zavart lát a videobíró alkalmazása körül. Hozzátette, az UEFA először megfelelően szeretné felkészíteni a játékvezetőket, mielőtt a nemzetközi sorozatokban is bevezetnék az eszközt.
 
A sportág szabályalkotó testülete (IFAB) szombaton Zürichben valószínűleg bejelenti majd, hogy javasolja a videobíró alkalmazását. Az IFAB döntését követően az egyes szövetségek szabadon határozhatnak arról, hogy bevezetik-e a rendszert.
 
Az újítást eddig 13 országban tesztelték, többek között a Bundesligában, a Serie A-ban és az MLS-ben alkalmazzák. Emellett a tavalyi Konföderációs Kupán és a klubvilágbajnokságon is bevetették, s várhatóan az oroszországi vb-n is használják majd.
 

Usain Bolt szerződést kapott egy focicsapattól " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Közösségi oldalán jelentette be a hírt.

Videók