Allegri és Buffon szerint még semmit sem nyertek

Reakciók a Juventus - Monaco Bajnokok Ligája-elődöntő után.


2-1-re nyert hazai pályán a Juventus a Monaco ellen, így 4-1-es összesítéssel és kettős győzelemmel elsőként jutott a Bajnokok Ligája idei kiírásának a döntőjébe.

 

„Gratulálok a fiúknak,  de még semmit sem nyertünk ebben az idényben, azaz még keményen koncentrálnunk kell a következő mérkőzéseken – nyilatkozta a hazaiak trénere Massimiliano Allegri.

 

„Remélem, ez lesz a mi nagy évünk, szerintem a Juventusnak jó esélye van a BL megnyerésére. Azonban sokkal jobban kell ehhez azonban koncentrálnunk mint ma este, többet kell birtokolni a labdát, miközben más sorozatokban is fontos meccsek várnak ránk: a bajnokságban jön a Roma, az Olasz Kupa fináléjában meg a Lazio vár ránk.”

BL: a Zebrák megint felfalták az ellenfelüket - videó " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

gólszerző: Mandzukic (33.), Alvés (44.), ill. Mbappé (69.) Aktívan kezdte a mérkőzést a Monaco, Leonardo Jardim együttese már az első percben szögletet rúghatott. Az ötödik minutumban Mbappé lőtt kapufát, bár a játékvezető les miatt egyébként is szabadrúgást ítélt a Juventusnak. A torinóiak az első félidő derekán ritmust váltottak, egyre többször dolgoztatták meg Subasicot.

 

 

 

„Még semmit sem értünk, győzni kell a fináléban is! Én sem hittem volna, hogy még egyszer játszom majd BL-döntőben...” – mondta az olaszok rutinos kapusa, Gianluigi Buffon.

 

„A BL-döntő volt az egyik  célunk erre az idényre, és elértük.  A BL-döntő mit sem ér önmagában, ha már ott vagyunk, nyerni akarunk. Nagyon boldog vagyok, mert a Juventus nagyszerű, fantasztikus csapattársaim vannak. Keményen kell dolgozni, és akkor az álmok valóra válnak...”

Videók