A Barcelona ötödször vagy a Sevilla másodszor?

A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona a rekordbeállítást jelentő ötödik, míg az Európa Ligában címvédő Sevilla a második győzelmére készül a Tbilisziben rendezendő Európai Szuperkupa mérkőzésen.


A trófea 1973 óta íródó történetében ez a harmadik alkalom, amikor két spanyol csapat találkozik egymással, a meccset pedig először rendezik meg a grúz fővárosban. A Barcelona immár kilencedszer lép pályára a szuperkupáért, amelyet a korábbi nyolc alkalomból négyszer meg is nyert, s ha most is győz, akkor beállítja az AC Milan csúcsát; az olaszok eddig ötször hódították el a trófeát.
 
 
A Sevilla korábban háromszor játszhatott a kupáért, de csak egyszer sikerült nyernie, 2006-ban épp a Barcelona ellen. Azon a meccsen 3-0-ra győzött az andalúz együttes, amelyből akkor a brazil Dani Alvest választották a meccs emberének. A hátvéd azóta már a Barcát erősíti, s kedden ő is csúcsot állíthat be: ha a katalánok nyernek, akkor Alves már négyszeres Európai Szuperkupa-győztes lesz, ez korábban csak Paolo Maldininek, az AC Milan legendás védőjének sikerült.
 
A Barcelona nem számíthat a brazil válogatott Neymar játékára, aki mumpsz miatt várhatóan két hétig lesz harcképtelen. A támadót a Manchester Uniteddel hírbe hozott Pedro pótolhatja, akinek ez lehet a búcsúmeccse, ha valóban Angliába igazol.
 
Az uefa.com összeállítása szerint Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője lehet a negyedik, aki játékosként és szakvezetőként is megszerzi a trófeát, korábban Josep Guardiola, Carlo Ancelotti és Diego Simeone volt erre képes. A két együttes - minden versenysorozatot figyelembe véve - 152 alkalommal csapott már össze egymással, a Barcelona 80-szor nyert, s 38 sevillai siker mellett 34 döntetlen született. Unai Emery, a Sevilla vezetőedzője eddig 19-szer irányította a csapatot a Barcelona ellen, de egyszer sem sikerült győznie.
 
A mérkőzés kedden 20.45 órakor kezdődik, a játékvezető a skót William Collum lesz. A találkozót az M4 Sport és a telesport.hu is élőben közvetíti.
Hirdetés
 

Videók