Focisuli itt is, ott is: a Barca és a Bayern is kiemelt lesz a nyolcaddöntőre

Első helyen masírozott a BL-nyolcaddöntőbe a Barcelona, amely hazai pályán 6-0-val ütötte ki a jobb sorsra érdemes Romát a csoportkör 5. fordulójának keddi játéknapján. Messi két góllal és egy gólpasszal tért vissza kezdőként sérülése után. Suárez is duplázott, Adriano és Piqué sem maradt ki a gólfesztiválból. Eldőlt, hogy a Bayern is élen végez majd. A Chelsea élre állt a G-csoportban, és továbbjut, ha nem kap ki a Portótól. Az Arsenal is hozta a kötelezőt, de neki két góllal kell nyernie Pireuszban a záró körben.


A Barcelona ott folytatta, ahol a madridi Clásicón (0-4) abbahagyta, könnyedén szétcincálta a Roma amúgy is sebezhető védelmét, miközben ellenfele az első félidőben csak ötödannyi passzra volt képes, mint a katalánok.

Az MSN-hatás

Messi három gólban volt benne (dupla, gólpassz Piquének), Suárez is háromban (dupla, gólpassz Messinek), ugyanez vonatkozik Neymarra is, bár ez a statisztikákban nem mutatkozik meg (tőle indult két gólhoz vezető akció, aztán kihagyott tizenegyese után pofozta be a labdát Adriano).

Nem túlzás: a különbség akár tízgólos is lehetett volna, dehát mégiscsak Wojciech Szczesny állt a vendégek kapujában.

A Romának így is a saját kezében maradt a sorsa, elég megvernie a BATE-t az Olimpicóban a biztos továbbjutáshoz.

Nem így az Arsenalnak, amely bár Alexis Sánchez vezérletével könnyedén két vállra fektette a zágrábiakat, a befejező körben csak legalább kétgólos siker jelentene számára üdvösséget a közvetlen rivális Olympiakosz katlanjában.

A Bayern eközben szokásos, ellentmondást nem tűrő stílusában biztosította be a 16 közé jutást és a csoportelsőséget éppen a görögök vendéglátójaként. 20 perc után már 3-0 volt az állás Lahm 100. BL-meccsén.

Willian, a specialista

A Chelsea élre állt a G-kvartettben, miután ismét kitömte az izraeli bajnokot, ám még kieshet, ha veszít a Stamfordon a Porto ellen decemberben.

Mourinho csak a 73. percben, Willian 2-0-s vezetést jelentő góljánál dőlhetett hátra a kispadon. A brazil már negyedik szabadrúgásgólját jegyezte a csoportkörben, ezen a négyen kívül összesen két találat született az idei kiírásban ebben a műfajban...

A Dinamo Kijev egy tizenegyesgóllal és egy Casillas-potyának köszönhetően vette be Portót, és a helyzet at, hogy már csak egy kijevi Makkabi-verés választja el az egyenes kieséses szakasztól.

A Lyon nem csak a továbbjutást bukta el a Gent ellen, hanem meg sem éli az európai kupatavaszt. Ennek a meccsnek az összefoglalóját már csak Danijel Milicevic trükkös szabadrúgásgólja miatt is érdekes megtekinteni.

A belga kiscsapat ezzel szépen csenden feljött a második helyre, és ha két hét múlva legalább annyi pontot gyűjt otthon a már biztos csoportelső, a sorsolást váró Zenit ellen, mint amennyit a Valencia a Lyon ellen, akkor összejönne számára a kisebbfajta csodát jelentő nyolcaddöntős szereplés.

E-csoport

Barca-Roma 6-1 (Suárez 15., 44., Messi 18., 60., Piqué 56., Adriano 77.)

1. Spain Barcelona (tj.) 5 4 1 0 14 3 +11 13
2. Italy Roma 5 1 2 2 11 16 −5 5
3. Germany Bayer Leverkusen 5 1 2 2 12 11 +1 5
4. Belarus BATE Boriszov 5 1 1 3 5 12 −7 4

Korábbról: BATE-Leverkusen 1-1.

F-csoport

Arsenal-Dinamo Zagreb 3-0 (Özil 29., Sánchez 33., 69.)



Bayern-Olympiakosz 4-0 (D. Costa 8., Lewandowski 16., Müller 20., Coman 70.)

1. Germany Bayern München (tj.) 5 4 0 1 17 3 +14 12
2. Greece Olympiakosz 5 3 0 2 6 10 −4 9
3. England Arsenal  5 2 0 3 9 10 −1 6
4. Croatia Dinamo Zagreb  5 1 0 4 3 12 −9 3

G-csoport

Porto-Dinamo Kijev 0-2 (Jarmolenko 35. - 11-esből, Derlis González 64.)




Makkabi Tel-Aviv-Chelsea 0-4 (Cahill 21., Willian 73., Oscar 77., Zouma 91.)

1. Portugal Porto  5 3 1 1 9 6 +3 10
2. England Chelsea  5 3 1 1 11 3 +8 10
3. Ukraine Dinamo Kijev 5 2 2 1 7 4 +3 8
4. Israel Makkabi Tel-Aviv 5 0 0 5 1 15 −14 0

H-csoport

Lyon-Gent 1-2 (Ferri 6., ill. Milicevic 32., Coulibaly 95.)

Korábbról: Zenit-Valencia 2-0.

1. Russia Zenit (tj.) 5 5 0 0 12 4 +8 15
2. Belgium Gent  5 2 1 2 6 6 0 7
3. Spain Valencia 5 2 0 3 5 7 −2 6
4. France Lyon 5 0 1 4 3 9 −6 1

PERCRŐL PERCRE:

BL, végeredmények: Barca-Roma 6-1, Bayern-Olympiakosz 4-0, Arsenal-Dinamo Zagreb 3-0, Porto-Dinamo Kijev 0-2, Makkabi Tel-Aviv-Chelsea 0-4, Lyon-Gent 1-2.

Lyon-Gent 1-2, Coulibaly, 95.p.

Makkabi-Chelsea 0-4, Zouma, 91.p.

Barca-Roma 6-1, Dzeko, 91.p.

82.: Ter Stegen hárította Dzeko büntetőjét.

Barca-Roma 6-0, Adriano, 77.p.
Makkabi-Chelsea 0-3, Oscar, 77.p.

Makkabi-Chelsea 0-2, Willian, 73.p. - természetesen szabadrúgásból

Bayern-Olympiakosz 4-0, Coman, 70.p. - emberhátrányban

Makkabi-Chelsea 0-2, Willian, 73.p. - természetesen szabadrúgásból

Arsenal-Dinamo Zagreb 3-0, Sánchez, 69.p. - dupla

Porto-Dinamo Kijev 0-2, Derlis González, 64.p.

Barca-Roma 5-0, Messi, 60.p. - dupla

Barca-Roma 4-0, Piqué, 56.p. - Messi-gólpassz

50.: Neymar jobb felsőbe tartó lövését szedte ki Szczesny.

46.: Folytatááááás!!! Csere: Busquets helyett Samper, Nainggolan helyett Iturbe.

BL, félidei eredmények: Barca-Roma 3-0, Bayern-Olympiakosz 3-0, Arsenal-Dinamo Zagreb 2-0, Porto-Dinamo Kijev 0-1, Makkabi Tel-Aviv-Chelsea 0-1, Lyon-Gent 1-1.

Barca-Roma 3-0, Suárez, 44.p. - dupla, bombagól

Porto-Dinamo Kijev 0-1, Jarmolenko, 35.p.

Arsenal-Dinamo Zagreb 2-0, Sánchez, 33.p.
Lyon-Gent 1-1, Milicevic, 32.p.

Arsenal-Dinamo Zagreb 1-0, Özil, 29.p.

Makkabi-Chelsea 0-1, Cahill, 21.p.

Barca-Roma 2-0, Messi, 18.p. - álomfutball, Suárez pörgette fel neki, átlöbbölt a kapus felett

Bayern-Olympiakosz 3-0, Müller, 20.p.

Barca-Roma 1-0, Suárez, 15.p. - sakk-matt: Neymar, Alves, Suárez volt a labda útja, üres kapura lőtt az uruguayi.
Bayern-Olympiakosz 2-0, Lewandowski, 16.p.

12.: Dzeko fejelt centikkel a kapu mellé.

10.: Messi gurított el a kapu mellett óriási ziccerben 14-ről.

Lyon-Gent 1-0, Ferri, 6.p.

Bayern-Olympiakosz 1-0, Douglas Costa, 8.p.

6.: Messi-lesgól.

4.: Szczesny tolta ki bravúrral a léc alól Messi lövését.

1.: ELKEZDŐDÖTT!

E-csoport

Barcelona-Roma (BL, 20:45), a kezdők:

Barca: Ter Stegen - Alves, Vermaelen, Piqué, Alba - Busquets, Rakitic, Sergi Roberto - Suárez, Messi, Neymar.

Roma: Szczesny - Maicon, Rüdiger, Manolasz, Digne - Nainggolan, Keita, Pjanic - Florenzi, Dzeko, Falqué.

Korábbról: BATE-Leverkusen 1-1.

F-csoport

Arsenal-Dinamo Zagreb (BL, 20:45), a kezdők:

Arsenal: Cech - Bellerín, Koscielny, Mertesacker, Monreal - Flamini, Cazorla - J. Campbell, Özil, Sánchez - Giroud.

Dinamo Zagreb: Eduardo - Pinto, Sigali, Taravel, Matel - Machado, Goncalo, Antolic - Pjaca, Rog, Júnior Fernández.

Bayern München-Olympiakosz (BL, 20:45), a kezdők:

Bayern: Neuer - Rafinha, Boateng, Badstuber, Lahm - Vidal - Robben, Coman, Müller, D. Costa - Lewandowski.

Olympiakosz: Roberto - Elabdellaoui, Da Costa, Sziovasz, Masuaku - Kasami, Cambiasso, Milivojevics - Pardo, Ideye, Sebá.

G-csoport

Porto-Dinamo Kijev (BL, 20:45), a kezdők:

Porto: Casillas - M. Pereira, Martins Indi, Marcano, Layún - Rúben Neves, Danilo, Imbula - Brahimi, Aboubakar, Tello.

Dinamo Kijev: Sovkovszkij - Danilo, Hacseridi, Dragovic, Antunes - Ribalka, Szidorcsuk - Jarmolenko, Garmas, Derlis - Júnior Moraes.

Makkabi Tel-Aviv-Chelsea (BL, 20:45), a kezdők:

Makkabi: Rajkovics - Dasza, Ben Haim, C. García, Ben Harus - Perec, Alberman, Igiebor - Rikan, Zahavi, Ben Csajm.

Chelsea: Begovic - Azpilicueta, Cahill, Terry, Baba - Fabregas, Matics - Willian, Oscar, Hazard - Diego Costa.

H-csoport

Lyon-Gent (BL, 20:45), a kezdők:

Lyon: Lopes - Rafael, Bisevac, Yanga-Mbiwa, Bedimo - Ferri, Tolisso, Malbranque - Valbuena, Lacazette, Gezzal.

Gent: Sels - Nielsen, Mitrovics, Asare - Foket, Kums, Renato Neto, Szajef - Milicevic, Dejaegere - Depoitre.

Korábbról: Zenit-Valencia 2-0.

A Barca még pályára sem lépett, de a Leverkusen kora esti döntetlenje miatt már BL-nyolcaddöntős. Az Arsenalnak a Bayern kezében a sorsa, a Chelsea sem hibázhat. Kövesd élőben a fejleményeket velünk!

Videók