Szerkesztő: Kvanduk Bence
2019. 02. 01. 19:35

Lehetetlennek tűnt, hogy marad.

A Tottenham vezetőedzője, Mauricio Pochettino és a támadó Vincent Janssen kapcsolata meglepő fordulatot vett.
 
A játékossal eddig nem számolt az edző, gyakorlatilag száműzött volt, de most ismét bekerül a klub bajnokságra leadott névsorába.
 
- Szerintem rajta lesz a listán, benne lesz a terveinkben, - mondta Pochettino. – Ez az én döntésem, az én döntésem, hogy mától ismét számolunk vele az első csapatnál, és olyan lesz, mint bármelyik másik játékos. Megkapja majd az esélyt, hogy a csapatban legyen, vagy játsszon, ha megérdemli. Különböző okok miatt született egy sportszakmai döntés egy évvel ezelőtt. Eldöntöttük, hogy kölcsönadjuk, aztán tavaly nem játszott, mert sérült volt. Úgy gondolom, megpróbáltunk mindent, hogy megoldjuk a helyzetét, mert a játékos távozni akart, és a klub meg akarta adni a lehetőséget, hogy találjon egy helyet, ahol újra játszhat. De végül, amikor már ez lehetetlennek tűnt, a legfontosabb dolog, hogy megfelelően kezeljük, mert ő egy személy. Az én felelősségem, hogy emberként kezeljük. Ő nem egy szék, vagy kanapé, vagy bármi más bútor.

 

Legfrissebb híreink


Élő eredmények