Sarri még küzdhet Hazard megtartásáért

Teljesen megváltozott az edző kommunikációja.


A Chelsea vezetőedzője, Maurizio Sarri elmondta a sajtónak, boldognak akarja látni Eden Hazard-t függetlenül attól, hogy milyen döntést hozott a jövője kapcsán, valamint, hogy a szélső a legjobb Európában.
 
Hazard jövője továbbra is sokakat foglalkoztat, miután elmondta, meghozta a döntést, hogy nyáron hol folytatja. Volt csapattársa, jó barátja, Cesc Fábregas szerint hűséges típus, és nem hagyná el a Chelsea-t, mert boldog ott, de ha mégis megteszi, csakis a Real Madridba igazolhat. Utóbbi azért is valószínű, mert maga Hazard is többször hangoztatta, gyerekkori álma magára ölteni a habfehér mezt.
 
- Minden nap beszélek Edennel, de csak a pályán betöltött pozíciójáról. Komolyan nagyon boldog leszek, ha marad, mert véleményem szerint ő a legjobb Európában. De ez már rajta múlik. Boldognak akarom látni. És végül neki kell döntenie, - mondta most a Chelsea trénere.
 
Az edző elmúlt hetekben tett nyilatkozataihoz képest mondhatni 180 fokos fordulatot vett a tréner kommunikációja, hiszen az elmúlt hetekben bírálta is játékosát, miszerint nagyobb a benne rejlő lehetőség, mint ahogyan teljesít, sőt kijelentette, a menni akar, akkor menjen. Úgy tűnt, az edző és a játékos kapcsolata teljesen megromlott, amikor egy meccs után Hazard kijelentette, nem érdekli, mit mond Sarri.
 
Úgy tudni, a Chelsea már meg is találta Hazard pótlását, ha a belga távozna nyáron. A Barcelonában az utóbbi időben boldogtalannak tűnő brazil klasszist, Philippe Coutinhot nézte ki Roman Abramovich.

 

Videók