Rekordot dönthet a Manchester United tinicsatára

A világ legjobban fizetett tinédzsere lehet Marcus Rashford, amennyiben igazak a hírek, hogy újabb szerződést tesz elé a Manchester United.


Angol sajtóhírek szerint a Manchester United újabb szerződést kínál Rashfordnak, annak ellenére is, hogy májusban írt alá egy 2020-ig tartó konkraktust egy éves klubopcióval. A jelenlegi állás szerint 20 ezer fontot (7,3 millió forintot) keres.

José Mourinho viszont annyira meg akarja tartani, hogy hajlandó lenne rekordot jelentő 50 ezer fontos (18,2 millió forintos) szerződést a játékos elé tolni. Rashford ezzel a világ legjobban kereső tinédzsere lenne a Bayern München középpályásával, az Európa-bajnok Renato Sanchesszel holtversenyben.

A főleg középcsatárt játszó játékos mindössze februárban mutatkozott be az első csapatban, hatalmas sikerrel. Anthony Martial sérülése miatt először a dán Midtjylland elleni Európa Liga-találkozón dobták be a mélyvízbe, ahol duplázott, majd a következő mérkőzésen, az Arsenal elleni rangadón is kétszer talált be.

Rashford azóta is ott van a nagycsapat tájékán, még Zlatan Ibrahimovic leigazolása ellenére is. A Hull ellen például a hosszabbításban szerzett győztes gólt a 18 éves tehetség.

Videók