Ranieri: Hihetetlenül büszke vagyok!

A vándormadár Ranieri erre nem számíthatott, szinte mindenhonnan idő előtt távozott, köztük a Chelsea-től is, ahonnan nagy segítséget kapott a tegnapi bajnoki címhez.


Mint ismert, éppen a Chelsea Tottenham elleni pontszerzése biztosította be a Leicester City bajnoki címét.
 
Guus Hiddink, a Chelsea menedzsere a meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta, már beszélt is telefonon Ranierivel, aki ötször köszönte meg a második félidőben nyújtott játékot. Hiddink elmondta, nem tudja, hogy könnyezett-e a mester a vonal másik végén, de az biztos, hogy többször megremegett a hangja.
 
 
 
„Nagyon büszke vagyok. Boldog vagyok a játékosok, az elnök, a stáb és természetesen a hihetetlen szurkolótáborunk miatt. Hihetetlen érzés, nagyon boldog vagyok. Fantasztikusak voltak a játékosok, megérdemlik, hogy bajnokok legyenek. Az ő eltökéltségük és a szellemiségük tette ezt lehetővé. Minden meccsen egymásért küzdöttek, imádtam ezt látni rajtuk” – mondta Ranieri a Sky-nak.
 
Ranieri végül visszaért Olaszországból a meccsre és figyelte a fejleményeket. 
 
„Soha nem gondoltam arra, hogy egyszer majd ez is sikerülhet. Reális ember vagyok, csak arra koncentráltam mindig, hogy nyerjük meg a következő meccset és fejlődjünk hétről-hétre.”
 
A Premier League-ben Ranieri lett a nyolcadik menedzser, aki bajnoki címig vezette csapatát, Angliában a Leicester a 24. különböző bajnokcsapat.
 
Érdekesség, hogy Ranieri korábban soha nem volt egyetlen csapatnál sem négy évnél tovább, legutóbb éppen a Chelsea-nél, de korábban dolgozott a Lametini, a Puteolana, a Cagliari, a Napoli, a Fiorentina, a Valenciánál kétszer, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Parma, a Juventus, a Roma, az Internazionale és a Monaco csapatainál.
 
Legutóbb a görög válogatottat vezette, ahonnan kirúgták, mert hazai pályán kikapott a feröeri csapattól…
 
Innen került Leicesterbe és úgy fog pályára lépni a Chelsea ellen, hogy díszsorfalat állnak majd a csapatának, pedig 2004-ben azért küldték el, mert Abramovics szerint vele nem fognak bajnoki címet nyerni…

Videók