Miatta választotta Aubameyang az Arsenalt

A gaboni csatár bemutatkozására kicsit várni kell.


Aubameyang sajtóhírek szerint az Arsenalnál klubrekordot jelentő 63.75 millió euróért váltott klubot, ám a gaboni elmondása szerint nem a pénz volt az, ami miatt Londonba szerződött.
 
„Január közepén sokat beszéltem Mhitarjannal. Többször megkérdezte, átigazolok-e az Arsenalhoz. A válaszom mindig az volt, hogy majd megbeszéljük, ha ő már váltott. Nagyon sokat számított a döntésem meghozatalakor, hogy ő akkor már Londonban volt. Olyan ő nekem, mint egy testvér, nagyon örülök, hogy végre újra együtt játszhatunk, remekül megértjük egymást a pályán, és azon kívül is!” – mondta új klubjánál készült interjújában Aubameyang.
 
Hogy mikor mutatkozhat be a támadó az Arsenalban, az egyelőre még kérdéses, Arsene Wenger elmondása szerint ugyanis betegséggel bajlódik a BVB-től érkező játékos, írja a Nemzeti Sport.
 

Nem hajlandó megjelenni a Leicester edzésein az egyik játékos " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

Rijad Mahrez sorozatban harmadik alkalommal sem jelent meg csapata, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Leicester City edzésén. A BBC beszámolója szerint a 26 éves algériai válogatott futballista a téli átigazolási szezonban a Manchester Cityhez szeretett volna szerződni. A Premier League listavezetője sajtóhírek szerint 65 millió fontot ajánlott érte, jelenlegi klubja azonban 95 milliót kért érte.

Videók