Még nem nyugodott meg az angol bajnok a bennmaradás kapcsán

Ellenfele lesz még többek között az Arsenal, a Manchester City és a Tottenham Hotspur is.


Craig Shakespeare vezetőedző szerint még egyáltalán nem biztos, hogy a Leicester City a következő szezonban is a labdarúgó Premier League tagja lesz annak ellenére, hogy a tavalyi bajnok kilenc pontra van a kieső zónától.
 
 
A címvédő együttes szombaton döntetlent játszott a Crystal Palace vendégeként, így most 37 pontos, de hátralévő mérkőzései igencsak nehéznek ígérkeznek, ellenfele lesz még többek között az Arsenal, a Manchester City és a Tottenham Hotspur is.
 

Eksztázis: 1983 után jutottak fel az angol élvonalba - videók " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

A Brighton legutóbb 1982/83-as szezonban szerepelt a legjobbak között.

A tabella második felében álló csapatok közül csak a Palace-nak és a Middlesbrough-nak nehezebb a sorsolása, Shakespeare emiatt is óvatos a bennmaradás kiharcolását illetően.
 
 
"Kiszámíthatatlan a hajrá, hiszen nem tudjuk, hogy riválisaink mennyi pontot gyűjtenek majd. Ha jó sorozatuk lesz, nekünk is nagyon kell majd igyekeznünk." - mondta a tréner, aki február végén váltotta a vezetőedzői poszton a menesztett olasz Claudio Ranierit.
 
A Leicester City kedden a Bajnokok Ligájában is pályára lép, a negyeddöntő hazai visszavágóján az Atlético Madrid lesz az ellenfele. A PL-ben legközelebb jövő szerdán játszik, az Arsenal ellen.
 

Videók