Magát száműzte, de most visszatért a Cityhez

Claude Puel, az együttes vezetőedzője egy nappal korábban szólította fel a 26 éves játékost, hogy "térjen észhez", és álljon ismét munkába.


Rijad Mahrez önkényes, tíznapos kihagyást követően pénteken délelőtt edzésre jelentkezett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Leicester Citynél.

 
Claude Puel, az együttes vezetőedzője egy nappal korábban szólította fel a 26 éves játékost, hogy "térjen észhez", és álljon ismét munkába. A szakember csütörtökön azt is elmondta, hogy Mahrez nem lesz benne a szombati mérkőzésre nevezett keretben. Csapata a listavezető Manchester Cityhez látogat.
 
Az algériai válogatott futballista a téli átigazolási szezonban éppen a Manchester Cityhez szeretett volna szerződni, amely angol sajtóhírek szerint 65 millió fontot ajánlott érte. Mivel jelenlegi klubja 95 milliót kért érte, a felek nem tudtak megegyezni. Január 31-én lejárt az átigazolási határidő, Mahrez maradt a Leicester Citynél, s közeli ismerősei szerint "depressziós" lett, ezért nem edzett.
 
Mahrez 2014 januárjában igazolt a Leicester Cityhez, amellyel 2016-ban óriási bravúrral bajnoki címet szerzett. Abban a szezonban a szélsőt választották meg az angol élvonal legjobbjának.

Zseniális: ez lesz a 2018-as vb legmenőbb meze - fotó! " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Fantasztikus alkotás.

Videók