Komoly erősítést tervez januárban az Everton

Ronald Koeman szeretné megerősíteni várakozáson alul teljesítő csapatát.


 
A Sun információ szerint a Manchester United két mellőzött játékosa is képben van az Evertonnál: egyikük Memphis Depay, akit eredetileg kölcsönvettek volna a liverpooli kékek, ám ezt José Mourinho kifogásolta, másikuk pedig Morgan Schneiderlin, akit Ronald Koeman menedzser jól ismer, hiszen korábban a Southamptonnál már volt edzője a franciának. Schneiderlin iránt egyébként a West Bromwich Albion is érdeklődik.
 
Két szépreményűnek tartott fiatal támadó is ott van a holland mester kívánságlistáján: a Charlton 19 éves játékosa, a már most 10 millió fontra taksált Ademola Lookman, illetve az AIK Stockholm 17 esztendős tehetsége, Alexander Isak.
 
„Több üzletet szeretnék kötni januárban” – idézte Koemant a Sun.
 
„Olyan játékosokat fogunk igazolni, akikre valóban szükségünk van. Idrissa Gueyét januárban elveszítjük az Afrikai Nemzetek Kupája miatt, Yannick Bolasie pedig hosszú időre kidőlt.”
 
„Most több időnk volt feltérképezni a csapatot, jobban fel tudtunk készülni az átigazolási szezonra, mint nyáron” – utalt Koeman arra, hogy relatíve későn, június közepén nevezték ki jelenlegi csapata menedzserének, augusztusban pedig már bajnokikon kellett helytállnia.
 
A nyári tulajdonosváltása után nagy célokat kitűző Everton nemrég szerződéshosszabbítást kínált Romelu Lukakunak is.

Videók