Guardiola ezeket az eredményeket ígérte jövőre

Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője szerint a következő idényben a Bajnokok Ligájában is jobban teljesít majd az idén a legjobb tizenhat között búcsúzott együttese.


 A BL-ben még nem álltunk készen arra, hogy Európa legjobb csapataival felvegyük a versenyt, de biztos vagyok abban, hogy a következő szezonban jobbak leszünk abban a sorozatban is" - nyilatkozta a katalán szakember, akinek csapatát a nyolcaddöntőben a Monaco ejtette ki a legrangosabb európai kupasorozatból.

 
Guardiola hozzátette, remekül érzi magát az angol bajnokságban, melyben harcban állnak a dobogóért: hátrányuk egy pont a harmadik Liverpool mögött, amely egy meccsel többet játszott. "Intenzív volt a szezon, arra számítottam, hogy az idény végéig küzdenünk kell majd. Optimista vagyok az utolsó három mérkőzésünk előtt, melyeken ki fogjuk vívni az újabb BL-szereplést" - mondta a manchesteriek vezetőedzője.

Neymar fenyegetőzik, hogy elhagyja a Barcát " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Még csak találgatások folynak arról, hogy Luís Enrique után ki lesz a Barcelona trénere - írta az m4sport.hu.Több név is felmerült, mint például Ernesto Valverdéé, Ronald Koemané, Leonardo Jardimé, de a lehetséges utódok listáján szerepel a másodedző, Juan Carlos Unzué neve is.

Videók