Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 04. 20. 15:02

Másik három legenda is igent mondott a felkérésre.

A Liverpool már visszavonult legendás játékosai közül négyen, köztük Steven Gerrard is pályára lép május 24-én Sydneyben, ahol az élvonalbeli FC Sydneyvel találkozik barátságos mérkőzésen az angol labdarúgócsapat.
 
A klub csütörtöki tájékoztatása szerint Jürgen Klopp vezetőedző olyan liverpooli labdarúgókat keresett, akik a közelmúlt meghatározó személyiségei voltak, és még most is játékra alkalmas fizikai állapotban vannak. A német szakember a legendás csapatkapitány, Steven Gerrard mellett Jamie Carraghert, Steve McManamant és Daniel Aggert hívta meg az utazó keretbe.
 
"A legjobb az egészben az volt, hogy láthattam Stevie szemét, amikor megkérdeztem tőle: lenne-e kedve velünk jönni, és játszani" - utalt Klopp Gerrardra. A német edző úgy készült, hogy győzködnie kell az korábbi középpályást, aki azonban reakciójával meglepte őt.
 

Premier League: íme, az év csapata " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

A legnagyobb sztárok közül hiányzik Zlatan Ibrahimovic (MU) és Alexis Sanchez (Arsenal) is,

"Azt felelte, hogy természetesen igen, majd megkérdezte, mikor megyünk" - tette hozzá Klopp, akinek meggyőződése, hogy a liverpooli klub ausztrál rajongói a jelenlegi sztárok mellett kíváncsiak a közelmúlt klasszisaira is.
 
A decemberben visszavonult Gerrard jelenleg a Liverpool utánpótlásában dolgozik edzőként. Carragher és McManaman televíziós szakértőként maradt a labdarúgás mellett, a 32 éves Daniel Agger tavaly nyáron hagyott fel az aktív játékkal.
 
Az idén fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Liverpool nagy népszerűségnek örvend Ausztráliában, ahol becslések szerint mintegy 2,3 milliós a rajongótábora. A barátságos összecsapást a 83 500 néző befogadására alkalmas ANZ Stadionban, a korábbi olimpiai stadionban rendezik meg.
Cimkék: angol-foci

Legfrissebb híreink

22:12 - Ezt a filmet forgatta a Barca játékosa a kupagyőzelem után - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:36 - Így szenved Neymar a visszatéréséért - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:41 - Alonso elmondta, hisz-e még a csodában AUTÓ-MOTOR
20:09 - Tovább menetelnek a kazah hokisok a vb-n JÉGKORONG
19:35 - Tökéletes focitorna megrendezését ígéri Németország NEMZETKÖZI FOCI
18:54 - Az Anfield készen áll - lenyűgöző videó a BL-elődöntő előtt NEMZETKÖZI FOCI
18:50 - Zseniális videóval hangol a Roma a BL-elődöntőre NEMZETKÖZI FOCI
18:39 - Huligánok vezére beszélt a magyar válogatott fejbe rúgásáról is NEMZETKÖZI FOCI
18:11 - Gyászolhatnak Platiniék NEMZETKÖZI FOCI
17:43 - Az első kalapból sorsolják a magyar kéziseket a női juniorvébén KÉZILABDA
17:10 - A Győr BL-riválisánál folytatja Ambros Martín KÉZILABDA
16:54 - Soha nem fogják Kispesten sem elfelejteni a mai MLSZ-büntetést MAGYAR FOCI
15:33 - Távozik a Veszprém egyik legjobbja, ide igazol KÉZILABDA
14:31 - Így reagált a menesztésére Bódog Tamás MAGYAR FOCI
13:31 - Meglepő? Őt akarják az olasz válogatott edzőjének NEMZETKÖZI FOCI
12:27 - Komoly célok: Késely Ajna, arccal a jövő felé - videó ÚSZÁS
11:15 - Érdekes hírt jelentett be az AS Roma a BL-elődöntő előtt NEMZETKÖZI FOCI
10:21 - Újabb Puskás-díjra esélyes gólt rúgtak - videó NEMZETKÖZI FOCI
09:27 - Komoly hírt jelentett be a német labdarúgás NEMZETKÖZI FOCI
08:17 - Keményen beszóltak a kirúgott diósgyőri edzőnek - kép MAGYAR FOCI
07:00 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények