Elképesztő fordítás a West Hamtől, Chelsea-iksz, City-négyes - videók

Az Everton húsz perccel a vége előtt büntetőt lőhetett 2-0-s vezetésnél a West Ham ellen, de a vége 2-3 lett a Goodison Parkban! A Kalapácsosok ezzel két pontra megközelítették a dobogót. Otthon ikszelt a Chelsea a Stoke-kal. A második félidőben indult be a City-henger az Etihadban.


 

A Stolverkosok Romelu Lukaku révén kerültek előnybe, majd Kevin Mirallas kiállítása után tíz emberrel játszva is növelni tudták a fórt a második félidőben, ekkor Aaron Lennon vette be a WHU kapuját Lukaku előkészítéséből.

Lukaku ráadásul büntetőt lőhetett a 69. percben, ám Adrian kapus lábbal hárított.

Az emberelőnyben játszó West Ham a hajrában felőrölte ellenfelét. Előbb Michail Antonio szépített, aztán Dimitri Payet gólpasszt adott, hogy aztán ő maga fordíthassa meg a meccset a londoniaknak.

A Chelsea sokáig vezetett otthon a Stoke ellen, de öt perccel a vége előtt Mame Biram Diouf keresztülhúzta a számításait az egyenlítéssel.

A Manchester City góltalan első félidő után igazolni tudta a papírformát, négyet berámolva a Villa a hálójába. Sergio Agüero duplázott, a mesterhármas nem jött össze neki, ő is hibázott ugyanis a mészpontról.

Premier League, 29. forduló
Everton-West Ham 2-3 (Lukaku 13., Lennon 56., ill. Antonio 78., Sakho 81., Payet 90.; kiállítva: Mirallas 34., az Evertonból)
Chelsea-Stoke 1-1 (B. Traoré 39., ill. Diouf 85.)
Manchester City-Aston Villa 4-0 (Yaya Touré 48., Agüero 50., 60., Sterling 66.)

További eredmények: Southampton-Sunderland 1-1, Swansea-Norwich 1-0, Newcastle-Bournemouth 1-3. Korábbról: Tottenham-Arsenal 2-2.

Később: Watford-Leicester. Vasárnap: Crystal Palace-Liverpool, West Brom-MU.

A bajnokság állása:

1 Leicester City 28 16 9 3 51 31 +20 57
2 Tottenham Hotspur 29 15 10 4 51 24 +27 55
3 Arsenal 29 15 7 7 46 30 +16 52
4 Manchester City (X) 28 15 5 8 52 31 +21 50
5 West Ham United 29 13 10 6 45 33 +12 49
6 Manchester United 28 13 8 7 37 26 +11 47
7 Stoke City 29 12 7 10 31 34 −3 43
8 Southampton 29 11 8 10 36 29 +7 41
9 Liverpool 27 11 8 8 41 36 +5 41
10 Chelsea 29 10 10 9 43 39 +4 40
11 Everton 28 9 11 8 51 39 +12 38
12 Watford 28 10 7 11 29 29 0 37
13 West Bromwich Albion 28 9 9 10 29 36 −7 36
14 AFC Bournemouth 29 9 8 12 35 45 −10 35
15 Crystal Palace 28 9 6 13 31 37 −6 33
16 Swansea City 29 8 9 12 28 37 −9 33
17 Sunderland 29 6 7 16 35 54 −19 25
18 Norwich City 29 6 6 17 31 54 −23 24
19 Newcastle United 28 6 6 16 28 53 −25 24
20 Aston Villa 29 3 7 19 22 55 −33 16

Everton-West Ham, videó:



Chelsea-Stoke, videó:



Man. City-Aston Villa, videó:


 

Videók