Csúcsrangadót is rendeznek ma az angol bajnokságban

A szombati Liverpool-Arsenal rangadó ígérkezik a csúcspontnak az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 27. fordulójában.


Bár a bajnoki címre reálisan már egyik csapatnak sincs esélye, a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik hely megtartása, illetve elérése mindkét oldalon célként lebeg előttük. Jelenleg az Arsenal a negyedik, a házigazda Liverpool pedig az ötödik, a két együttes között mindössze egy pont a különbség, így sok múlhat azon, ki nyeri a szombati ütközetet.
 
Az Ágyúsok három hét szünet után először játszanak Premier League-meccset, a Vörösök pedig megpróbálnak javítani idei siralmas mérlegükön, 2017-ben ugyanis eddig hét bajnokin mindössze egyszer sikerült győzniük.
 
A programot szombaton kora délután a remek formában lévő, friss Ligakupa-győztes Manchester United és a kiesés ellen küzdő Bournemouth mérkőzése nyitja az Old Traffordon, míg a listavezető Chelsea csak hétfőn lép pályára, a bajnokaspiráns csapat a londoni rivális West Ham United vendége lesz a forduló zárómeccsén. A második Tottenham Hotspur az Evertont, a harmadik Manchester City pedig a sereghajtó Sunderlandet fogadja.
 

Casillas Puskás, Kopa és Di Stéfano előtt tiszteleg - fotó " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Premier League,
27. forduló:
szombat:
Manchester United-Bournemouth 13.30
Leicester City-Hull City 16.00
Stoke City-Middlesbrough 16.00
Swansea City-Burnley 16.00
Watford-Southampton 16.00
West Bromwich Albion-Crystal Palace 16.00
FC Liverpool-Arsenal 18.30
 
vasárnap:
Tottenham Hotspur-Everton 14.30
Sunderland-Manchester City 17.00
 
hétfő:
West Ham United-Chelsea 21.00
 
A tabella:
1. Chelsea              26  55-19  63 pont
2. Tottenham Hotspur    26  50-18  53
3. Manchester City      25  51-29  52
4. Arsenal              25  54-28  50
5. Liverpool            26  55-33  49
6. Manchester United    25  38-21  48
7. Everton              26  42-27  44
8. West Bromwich Albion 26  36-32  40
9. West Ham United      26  35-44  33
10. Stoke City           26  30-40  32
11. Burnley              26  28-37  31
12. Watford              26  30-43  31
13. Southampton          25  28-31  30
14. Bournemouth          26  36-51  26
15. Leicester City       26  27-44  24
16. Swansea City         26  32-57  24
17. Middlesbrough        26  19-28  22
18. Crystal Palace       26  33-46  22
19. Hull City            26  23-50  21
20. Sunderland           26  24-48  19
 
A Manchester City-Manchester United és a Southampton-Arsenal mérkőzést elhalasztották a Ligakupa döntője miatt.

Videók