A Man. City a második helyen, a Liverpoolt lenullázták

A Manchester City kétgólos előnyt adott le, de végül nyerni tudott otthon az Aston Villával szemben, így felkúszott a második helyre, és közel került a BL-kvalifikáció eléréséhez. A Liverpool 0-0-t játszott a West Brom vendégeként, az Európa-liga maradhat a Rodgers-csapatnak.


A manchesteriek már a harmadik percben megszerezték a vezetést, miután az Aston Villa kapusa, Brad Guzan óriásit hibázott, egy hazaadást követően Sergio Agüeróhoz passzolt.

Fordulás után Alekszandar Kolarov szabadrúgásból növelte a City előnyét, majd a városi riválistól kölcsönben Birminghamben szereplő Tom Cleverley szépített.

A Villa tovább hajtott és a 85. percben az egyenlítés is összejött, Carlos Sánchez volt jó helyen egy szögletet követően. A slusszpoén viszont még hátravolt, Fernandinho szintén egy szöglet után megszerezte a három pontot érő gólt a manchesterieknek.

A Liverpool a botlás miatt komoly lépéshátrányba került a Bajnokok Ligája-helyek tekintetében, aligha teljesül tehát a Brendan Rodgers által kitűzött cél, hogy top négyben legyen az együttes a végelszámolásnál.

Premier League, 34. forduló,
Manchester City-Aston Villa 3–2 (Agüero 3., Kolarov 66., Fernandinho 89., ill. Cleverley 68., C. Sánchez 85.)

Korábbi eredmények:
Burnley-Leicester City 0-1, Crystal Palace-Hull City 0-2, Newcastle United-Swansea City 2-3, Queens Park Rangers-West Ham United 0-0, Stoke City-Sunderland 1-1, West Bromwich-Liverpool 0-0.

Tabella, élmezőny: 1. Chelsea 76 pont (32 meccs), 2. Man. City 67 (34), 3. Arsenal 66 (32), 4. Man. United 65 (33), 5. Liverpool 58 (33), 6. Tottenham 58 (34), 7. Southampton 57 (34) ...

  MAN.CITY-ASTON VILLA 3-2, A GÓLOK:

 
 

 

Videók