Szerkesztő: Bíró Ádám
2018. 09. 07. 19:42

Egy álommal szegényebbek lettünk.

Az mlsz.hu cikkét változtatás nélkül közöljük. 
 
 
Svédország-Magyarország 1-0 (1-0)
Magyarország: Demjén Patrik - Katona Máté, Lenzsér Bence, Spandler Csaba, Banó-Szabó Bence (Szivacski Donát, 76.) - Vida Máté - Varga Kevin, Haris Attila (Kundrák Norbert, 67.), Gazdag Dániel, Zsótér Donát - Bíró Bence 
 
 
U21-es válogatottunk nem tudta gólra váltani lehetőségeit, és1-0-ás vereséggel zárta a svédek elleni, falkenbergi Eb-selejtezőjét.
 
A két csapat tavaly őszi, budapesti Eb-selejtezőjén a svédek szerencsével szereztek pontot a Szusza Ferenc Stadionban, most a döntetlen a mieink számára nem volt elfogadható eredmény, válogatottunk győzelmi kényszerben lépett pályára Falkenbergben. Michael Boris szövetségi edző ezúttal eltért a megszokott három belső védős taktikától, négy hátvéddel kezdtük a találkozót, amelyen Kecskés Ákos és Szoboszlai Dominik sérülés, Szalai Attila betegség, Tóth Bence eltiltás miatt nem léphetett pályára.
 
Az első félidő első fele a magyar válogatott enyhe fölényét hozta, a 6. percben Zsótér Donát szabadrúgását kellett védenie a hazai kapusnak, majd a 20. percben Zsótér kapáslövése tévesztett centikkel célt - a kapufa mentette meg a hazaiakat. Nem sokkal később egy szöglet után hoztuk zavarba a svéd védelmet, de nem sikerült a kapuba juttatni a labdát.
 
A 26. percben első helyzetét gólra váltotta a hazai csapat, egy bal oldali beadást követően Nilsson magassági fölényét kihasználva Banó-Szabó mellől vissza tudta fejelni a labdát Mattias Svanbergnek, aki 6 méterről, a jobbösszekötő helyéről a kapu túlsó oldalába emelt, a labda a keresztléc érintésével pattant a gólvonal mögé (1-0).
 
A folytatásban aktívabb lett támadásban a magyar válogatott, szögleteket harcoltunk ki, de az egyenlítő gól a szünetig nem született meg, egy alkalommal a gólvonalról szabadítottak fel a házigazdák. 
 
A második félidőt felhőszakadás, valamint egy nagy svéd helyzet vezette be, Katona Máténak kellett a gólvonalon állva tisztáznia Nilsson lövését követően. A folytatásban mezőnyfölényben futballoztunk, hosszasan járattuk a labdát a svéd térfélen, de a tizenhatos környékén kissé kiszámíthatóak voltunk, nem jöttek azok a megoldások, amikkel fel tudtuk volna törni a svéd védelmet, a hazaiak kontráiban több gólveszély volt. Az 58. percben Zsótér 6 méteres fejese tévesztett célt, ekkor már az egyre jobban felázó talaj is nehezítette a mieink dolgát. A 67. percben Michael Boris támadóbb szelleművé tette a csapatot, Haris Attila helyére Kundrák Norbert érkezett, középpályás helyett csatár folytatta. Az eső továbbra is szakadt, a pálya egyre kevésbé volt alkalmas a futballra, a svédek pedig viszonylag magabiztosan tartották előnyüket. 
 
A 79. percben, egy bal oldali szöglet után Zsótér lőtt kapura, a svédek ismét a gólvonalon blokkoltak – harmadszor a mérkőzésen. Az utolsó tíz percben már nem tudtunk közel kerülni a gólszerzéshez, a svédek megőrizték előnyüket, 1-0-ra megnyerték a találkozót. A magyar válogatott számára a vereséggel elszállt az esélye arra, hogy megszerezze a csoport második helyét, míg a svédek továbbra is jó eséllyel harcolnak a csoportgyőzelemért.
 
Michael Boris együttese jövő kedden, 18.00 órakor a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a jelenlegi csoportelső belgákat. 
 

Legfrissebb híreink

23:06 - Nemzetek Ligája: kieshet és második is lehet a magyar válogatott MAGYAR FOCI
22:46 - Simán nyert Rossi nélkül a válogatott, Orbán először köszönt be MAGYAR FOCI
21:33 - Kapás Bogiék előbb álltak meg 400 gyorson - reagált ÚSZÁS
21:17 - Kapás Bogiék azt hitték, előbb van vége a 400 gyorsnak - videó ÚSZÁS
21:13 - Willi Orbán első gólja a magyar válogatottban - videó MAGYAR FOCI
20:41 - Ezért nem játszhat ma a belgák gólvágója NEMZETKÖZI FOCI
20:06 - Könnyfakasztó: a Boca Juniors és a mozgássérültek – videó NEMZETKÖZI FOCI
19:30 - Magyarország-.Észtország: a kezdőcsapatok MAGYAR FOCI
17:46 - Megtörték Hosszú Katinka páratlan sorozatát ÚSZÁS
16:56 - Ennél a csapatnál dolgozik a népszerű szakértő NEMZETKÖZI FOCI
15:52 - Real: Neymar vagy Mbappé érkezik? NEMZETKÖZI FOCI
14:47 - Ennek a csapatnak mondott nemet Wenger NEMZETKÖZI FOCI
13:43 - Magyar futball: meglepő edzőváltásról érkezett hír MAGYAR FOCI
12:37 - Darts: parádés kilencnyilas a fiatal tehetségtől - videó EGYÉB SPORTOK
11:51 - Óriási hiba miatt nem lehet válogatott az Inter sztárja NEMZETKÖZI FOCI
10:58 - Magyarország-Észtország: ezekben a mezekben játszanak este MAGYAR FOCI
10:48 - Ezt a sztárcsapatot veszi át Zidane? NEMZETKÖZI FOCI
09:39 - Kézi: nagyon kemény nyilatkozatot adott a magyar sztárcsapat edzője KÉZILABDA
08:50 - Kézi: bombameglepetés a Magyar Kupában KÉZILABDA
07:00 - Betegség és sérülések miatt alig marad játékosa Marco Rossinak MAGYAR FOCI
04:45 - Csütörtöki sport: hajrá, magyarok! EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények