U17: A görögök egygólos meccsen legyőzték Dragóneréket

A magyar férfi U19-es válogatott felkészülési mérkőzésen ismét megmérkőzött a görögökkel Telkiben. A vendégeknek sikerült visszavágni a vereségért, és ezúttal ők nyerték 1–0-ra a két válogatott összecsapását.


 

A magyar válogatott jól kezdte a mérkőzést, és uralta az összecsapást, de a kialakított helyzeteit nem tudta értékesíteni. A 25. perc tájékán aztán a görög válogatott magához ragadta a kezdeményezést, és mire a magyar U19-es csapat kilábalt volna a hullámvölgyből, gólt kapott. 
 
A görög csapat a bal oldalon került a védelem mögé egy szélsőelfutással, a középre tett labda után pedig a védelmünk csak röviden tudott felszabadítani. A labda Mingosz elé került, aki 18 méterről lőtt, és az erős, középre tartó labdába Vajda kapus csak beleütni tudott (0–1).
 
A második félidőben a magyar csapat nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, szép támadásokat vezetett és lehetőségeket dolgozott ki, de végül mégsem sikerül gólt szereznie.
 
 
A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy a magyar U19-es kezdőcsapatban helyet kaptak fiatalabb játékosok is: Lustyik Levente és Kun Bertalan az U18-as, Szoboszlai Dominik pedig az U17-es korosztály tagja. A válogatottban bemutatkozhatott a Németországban futballozó, de magyar felmenőkkel rendelkező Rüb Áron és Viola Gergő is.
 
– Nagyon hasznos felkészülési mérkőzéseken vagyunk túl. Az erős görög csapat ellen a válogatott stábja kétszer is meg tudta nézni az U19-es korosztály legjobbjait, ami rendkívül hasznos volt a felkészülés szempontjából. A keddi mérkőzésen talán kevesebb helyzetet alakítottunk ki, két perccel a lefújás előtt mégis győztes gólt lőttünk. A csütörtöki visszavágón épp fordított volt a helyzet: sok helyzet adódott a csapat előtt, de egyszer sem talált be, így elvesztette a meccset. A játékosaim védőmunkájával elégedett vagyok, mindkét meccsen jól helyeztük nyomás alá a labdás játékost – értékelt a lefújást követően Michael Boris szövetségi edző az mlsz.hu-nak.
 
Magyarország–Görögország 0–1 (0–1)
Gól: Mingosz (34.)
 
Magyarország: Vajda – Szalai A. (Szilágyi, 50.), Nemes, Rüb (Nagy Zs., 58.), Gergényi – Lustyik (Kleisz, 58.), Szoboszlai (Szabó B., 69.), – Tömösvári, Kun, Viola – Dragóner F. (Kamarás, 65.)
 
Az U19-es válogatott bő keretének felkészülése október végén folytatódik Telkiben, mielőtt novemberben Örményországba utazna a csapat az Eb-selejtező minitornára, ahol a házigazdák mellett a svájciak és az olaszok lesznek az ellenfeleink.

Videók