Szalai Ádám megint kőkeményen megmondta a tutit

Ezúttal is szókimondó volt!


 

Szalai Ádám csapatkapitány értékelte a magyar válogatott Finnország elleni vereségét.

"A gól maximálisan tükrözte a játékunkat, sajnos nem vagyunk elég pozíciócentrikusak, amire egy ilyen labdavesztésnél szükség lenne” – összegzett a Hoffenheim csatára, aki a végeredmény és kihagyott helyzetei miatt is bosszankodott, illetve arra is rámutatott, amíg a csapat nem tudja hiba nélkül végrehajtani a rá bízott feladatot, addig Finnország ellen is nagyon nehéz a dolguk. „Csalódottak vagyunk, mert nem így képzeltük el ezt az első mérkőzést, a helyzetek alapján egy döntetlenre elég lett volna a teljesítményünk, attól függetlenül, hogy nem egy világverő finn válogatott ellen játszottunk, de ettől csak nagyobb a fájdalmunk. Csalódott vagyok, hogy az a nagy helyzetem nem ment be, megpróbáltam felfele lőni a labdát, mert közel volt már a kapus.”

"Megint öt nap alatt kellett felkészülnünk egy tétmérkőzésre, ettől függetlenül voltak olyan periódusok, amikor akadt pozitívum, de összességében sokkal több bátor játékosra van szükségünk, akik fel merik vállalni az egy az egy elleni párharcokat. Amíg nem tanuljuk meg, hogy nemzetközi szinten a pozíciónkat tartani kell és azt a feladatot végig kell vinni, amit ránk szabtak, addig egy finn válogatottól is ki tudunk kapni.”

Videók