Storck nem tervez komolyabb átalakítást az Eb előtt

Nem tervez egy teljesen új csapatot építeni Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakember úgy érzi, a pótselejtezőn megtalálta azt az összeállítást, amire a jövőben lehet építkezni.


„A pihenés alatt is rengeteget foglalkoztam a futballal, nem élhetek labdarúgás nélkül. Többször egyeztettem a franciaországi szálláshelyünkkel, de azért pihentem is. De voltam Berlinben is, megnéztem a Dárdai Pál által irányított Hertha edzését, Pál végigvezetett a csapat új öltözőjén” – mondta az M4 Sportnak adott interjújában Bernd Storck szövetségi kapitány.

A német szakember a téli szünet előtt minden kerettagnak küldött egy levelet, amiben azt kérte a játékosaitól, hogy aktívan pihenjenek, és tartsák kondiban magunkat, mert február 21-én Telkiben ismét találkozik a magyar válogatott, ahol elsősorban az NB I-ben szerepelő játékosokra számít. Márciusban a légiósok is csatlakoznak a kerethez, a stáb egy állapotfelmérést végez majd a játékosokon, mert fontos, hogy mindenki megfelelő kondícióban legyen.

„Ha a felkészülés jól sikerül, nem tervezek változtatást a keretben, nincs szükség egy teljesen új csapatra. A nyári Európa-bajnokság után azonban kezdődnek a vb-selejtezők, ahol ismét készen kell állnunk, egy kész csapattal kell rendelkeznünk, júniusban-júliusban már nem szabad egy új válogatottat építenünk” – mondta Storck. A kapitány szerint a norvégok elleni pótselejtezőn szereplő csapat egy viszonylag fiatal gárda, ami a vb-selejtezőkön szereplő válogatott alapját adhatja. Bernd Storcnak hozzátette, van egy távlati kerete is, ahova olyan játékosok kerültek be, akik később meghívót kaphatnak a válogatottba.

"Kiemelten fontos számomra, hogy erős ellenfelekkel csapjunk össze, mert csak így derül ki a játékosaim számára, hogy az adott pillanatban milyen szinten állunk" - fogalmazott a német szakember. Hozzátette, a stáb tagjai folyamatosan figyelik a csoportellenfelek felkészüléséről érkező híreket, és minden lehetséges információt begyűjtenek a riválisokról.

A kapitány figyeli a kerettagok átigazolásáról szóló híreket, mert fontosnak tartja, hogy a válogatottnál figyelembe vett labdarúgók közül mindenki olyan klubcsapatnál kezdje meg a tavaszt, ahol folyamatos játéklehetőséget kaphat. "Több tehetséges futballistát is láttam a távlati csapat év végi összetartásán, az ő fejlődésük elsősorban a jövő szempontjából fontos" - fejtette ki az utánpótlás-válogatottak munkáját sportigazgatóként koordináló szakember. - "A legjobban teljesítőknek a következő években, de lehet, hogy már hamarabb lehet esélyük beépülni az A-válogatottba. Ehhez azonban fejlődniük és folyamatosan futballozniuk kell."

Storck kitért az Aranylabdára is, a szövetségi kapitány elmondta, Ronaldo remek szezont futott, úgy véli, a portugál is megérdemelte volna, hogy őt válasszák a legjobbnak a FIFA-gálán, de egyelőre sem Ronaldóval, sem a portugálokkal nem akar foglalkozni, az Eb-n az Izland és az Ausztria elleni meccs lesz a legfontosabb, elsősorban „tőlük kell elvenni pontokat”.

A június 10-én kezdődő kontinensviadalon a hat négyesből az első két csapat mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe.

A magyar érdekeltségű F csoport programja:
1. forduló, 2016. június 14., kedd:
Ausztria-MAGYARORSZÁG, Bordeaux 18.00
Portugália-Izland, St. Étienne 21.00

2. forduló, 2016. június 18., szombat:
Izland-MAGYARORSZÁG, Marseille 18.00
Portugália-Ausztria, Párizs (Parc des Princes) 21.00

3. (utolsó) forduló, 2016. június 22., szerda:
MAGYARORSZÁG-Portugália, Lyon 18.00
Izland-Ausztria, Párizs (Stade de France) 18.00

Videók