Storck: A mutatott játék fontosabb, mint az egy szerzett pont

Így értékelt a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a Svájc elleni találkozó után!


 
„Nagyon csalódottak vagyunk, annak ellenére, hogy jó meccset játszottunk. Fel tudtunk állni a bekapott gólok után, de túl sok egyéni hibát követtünk el, ami miatt nem tudtuk megnyerni ezt a meccset egy nagyon erős ellenfél ellen. Emelt fővel távozhatunk, de ezzel most nem sokra megyünk, mert elvesztettük a mérkőzést.” - mondta Bernd Storck a 3-2-re elveszített mérkőzés után.

„Természetesen nem vagyok elégedett a két meccsen szerzett egy ponttal, de nekem most fontosabb a mutatott játék. Az Európa-bajnokság után megint megmutattuk, hogy képesek vagyunk jól játszani egy olyan topcsapat ellen, mint a svájci. A mutatott játékkal elégedett vagyok, a pozitívumokból kell erőt merítenünk.”

„Szeretnénk megköszönni a szurkolók támogatását, ma is fantasztikusak voltak, úgy gondolom, egy pontot mindenképp érdemeltünk volna. Szeretném megemlíteni az U21-es csapatot, amely tegnap 3–3-as döntetlent ért el Portugália ellen, így a jövő is bíztató.”
 
 

Videók