Puskás a legendák között - a magyar csatár bekerült a Hírességek Csarnokába

Puskás Ferenc is bekerült a brit futballportál, a Goal.com által létrehozott virtuális Hírességek Csarnokába.


A puskas.com beszámolója szerint a világszerte hatalmas olvasótáborral rendelkező internetes médium a világhálón indított szavazást. A több mint százezer voks alapján a szerkesztők végül öt nevet választanak ki, s ezeket helyezik el a Goal Hall of Fame képzeletbeli falára.

A Goal.com bejelentése szerint Zinedine Zidane, Pelé és Diego Maradona után negyedikként Puskás Ferenc került be a Hírességek Csarnokába.

A Goal.com kiemeli, hogy a Real Madrid legendája a Budapesti Honvédban kezdte a pályafutását, ahol 341 élvonalbeli mérkőzésen 352 gólt lőtt, majd a Santiago Bernabeu elnök nevével fémjelzett spanyol gárdával 1958 és 1966 között többek között három BEK-győzelmet aratott. Egyik legemlékezetesebb teljesítményeként megemlítik, hogy az 1960-as BEK-döntőben a Real színeiben négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak, ami mindmáig rekord.

A Goal.com nemzetközi szakértő csapata egy 15 névből álló listát állított össze, erre szavazhatnak az olvasók.

Videók