Német edző jön az U19-es válogatott élére

A német Michael Boris lett a 19 évnél fiatalabbak szövetségi kapitánya. A szakember korábban a Schalke utánpótlását vezette, de edzősködött alsóbb osztályú csapatoknál is.


A 41 éves német szakember korábban a német Schalke U23-ás labdarúgócsapatát vezette, majd az alacsonyabb osztályban szereplő együttesek után volt az Uerdingen edzője is. A bajnokságban 19 meccsen dirigálta az együttest, melyekből 11 találkozót megnyert csapata és mindössze ötször maradt alul ellenfeleivel szemben. Edzői pályafutását a Kickers Emden együttesénél kezdte 2004-ben, ahol 3 évig volt a csapat másodedzője.

Az új edző nehéz feladattal áll szemben, hiszen az U19-esekre novemberben egy Európa-bajnoki selejtező torna vár, amelyen a házigazda örmény és a svájci válogatott mellett az olasz csapattal kell megküzdenie a továbbjutásért. A többi utánpótlás-válogatott szövetségi edzőihez hasonlóan Michael Boris is Bernd Storck sportigazgató irányítása mellett végzi majd munkáját.

- Nagyon büszkén álltam munkába a magyar szövetségnél - nyilatkozta Michael Boris az mlsz.hu-nak. - Az elmúlt napokat természetesen információgyűjtéssel töltöttem. Eddig az U19-es válogatottban egy nagyon motivált, tehetséges csapatot ismertem meg, amellyel természetesen a továbbjutás lesz a célunk az őszi Eb-selejtezőben. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem lesz könnyű feladat, hiszen egy csoportban vagyunk Svájccal és Olaszországgal - nem mi vagyunk az esélyesek, de Bernd Storck szakmai igazgatóval közösen szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni.

Videók