Nagy Ádám elmondta a frankót Marco Rossiról és Willi Orbanról

Egész egyszerűen kigyúrták a Bologna légiósát.


A görögök és az észtek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő magyar válogatott mai sajtótájékoztatóján Marco Rossi és Willi Orban mellett részt vett Nagy Ádám, a Bologna légiósa is. 
 
Nagy a fizikumával kapcsolatban kapta meg az első kérdést.
Örülök, hogy észrevehető, hogy fizikailag sokat fejlődtem, ami fontos a középpályára. Fokozatosan kellett erősödnöm, mert az izomnövelés nem mehetett a gyorsaság kárára. 
 
Majd rá kellett térnie a pénteki, görögök elleni első meccsre.
„Nagyon örülök, hogy győzelemmel fejeződött be az előző összetartás és remélem, sikerrel folytatódik a mostani. Nem szabad, hogy nagy területet hagyjuk majd nekik. Irányítani akarnak, labdát birtokolni. Jó eredménnyel akarunk az észtekhez menni.”
 
Téma volt az is, hogy régi társaival beszélt-e már a pénteki meccsről.
„Két volt csapattársával még nem beszéltem, de a budapesti meccs után odaszóltam nekik barátilag a győzelmünk után, remélem, Athénban is így lesz majd.” 
 
Marco Rossi két meccs óta szövetségi kapitány, adja magát a kérdés: mennyire csiszolódott már össze a játékosokkal?
„Kell egy kis idő, hogy tökéletesen megértse mindenki egymást Rossival, de jó úton haladunk. Ezt nagyban segíti, hogy a görögök legyőzése miatt pozitívabb hangulatban mehettünk a múltkor vissza a klubjainkhoz és jobb érzésekkel térhettünk most haza.”
 
És akkor végezetül, Willi Orban.
„Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy csatlakozik a magyar válogatotthoz. Senkinek nem kell bemutatni. Az, hogy hol játszik és milyen szinten, biztosíték arra, hogy a segítségünkre lesz.”
 

Videók