Mészöly szerint játékosai nem primadonnák, de azért sokukat kiosztotta

Mészöly Géza szövetségi edző az U19-es fociválogatott portugálok elleni 6-1-es veresége után roppant feldúltan azt mondta, hogy a magyarok megengedhetetlen egyéni hibák miatt kaptak ki, és természetesen ő is vállalja a felelősséget a kudarc miatt.


 

"Ilyen egyéni fegyelmezetlenségeket elkövetni felfoghatatlan és felháborító – nyilatkozta Mészöly Géza szövetségi edző a magyar-portugál U19-es Eb-meccs utáni sajtótájékoztatón. - Egyéni hibák miatt kaptunk ki. Asztalos Dávid úgy gondolta, hogy be kell csúsznia a 16-oson belül, Tamás Krisztián a közönségnek is meg akarta mutatni, hogy mennyire hajt, de cserbenhagyta a csapatot. A második félidőben háttal állt a centerünk, pedig ezt nem lehet, aztán mire sikerült végre gólt szereznünk, olyan fegyelmezetlenségeket követtünk el, hogy szégyenteljes 1-6 lett a vége."

A szakember emlékeztetett arra, hogy ha csak négy góllal kapunk ki, akkor Izrael ellen akár egy döntetlen is elég lett volna a záró körben ahhoz, hogy a csapat kiharcolja az új-zélandi U20-as vb-részvételt. "Így most lelkileg is a padlóra került a válogatott, rettentően mérges vagyok. Pedig az elején még szervezettek voltunk, és a közönség sem fütyült 2-0-nál sem. Kalmár Zsolt 55 percig jól játszott, de utána nála is lehúzták a rolót. Tamás Krisztiánra 26-szor rászóltunk, hogy ne menjen előre, de mégis előrement. Aztán mire nagy nehezen gólt szereztünk, a játékosok elkezdtek fölfutkározni" – bosszankodott Mészöly.

Az Origo kérdésére, hogy a sztárfodrásszal, póló-Eb-nézéssel és reggeli tv-szereplésekkel hangoló játékosok nem lettek-e a túlzott médiafigyelemtől amolyan primadonnák, Mészöly egyértelmű nemmel válaszolt. "Az osztrákokat meg kellett volna verni, a portugálokat pedig akkor sem tudtuk volna legyőzni, ha behugyozunk. Két-három góllal jobbak voltak, de a 6-1 nem reális" – foglalta össze véleményét a kapitány.

Mészöly úgy véli, Izrael ellen a minimális célt – a vb-részvételt – el kell érni, de nagyon nehéz lesz motiválni a játékosokat, ezért csak olyan focistát tesz majd be a kezdőbe, akire érzése szerint valóban számíthat.

Videók