Megkérdezték Gerától, játszhat-e Svájc és Feröer ellen.

Az NB I-es bajnokság harmadik fordulójában sérült meg.


Az NB I 3. fordulójában hosszabb időre elveszítette csapatkapitányát a Ferencváros, Gera Zoltánt ugyanis sérülés miatt le kellett cserélni a Mezőkövesd elleni Üllői úti bajnokin. A sérülésből lábadozó 38 éves veterán így a válogatott Lettország és Portugália elleni selejtezőiről is lemaradt, a Népszavának adott interjújában pedig arról is beszélt, hogy valószínűleg az októberi mérkőzéseken sem játszhat.

„Még nem tudom pontosan, hogy mennyi időt kell kihagynom. Elkezdtem a könnyített edzésmunkát, aztán majd meglátjuk, hogy alakul. Egyelőre külön csinálom a gyakorlatokat, nem olyan stabil még a lábam” – nyilatkozta a 97-szeres válogatott a napilap csütörtökön megjelenő számában.

A legutóbb márciusban, Portugáliában válogatott futballista évét egyébként is végigkísérik a sérülések, így már júniusban sem szerepelhetett címeres mezben.  

„Sajnálom, hogy ezek a mérkőzések kimaradtak számomra, de ez van, ezt el kell fogadni. Valószínűleg a jövő hónapban sem fogok tudni játszani” – utalt a Svájc és Feröer ellen következő találkozókra Gera, aki, amikor arról kérdezték, hogy célba veszi-e Király Gábor válogatottsági rekordját (a kapus 108 fellépést számlál – a szerk.), azt mondta: még nem beszélt a folytatásról a szövetségi kapitánnyal, ezért ezzel kapcsolatban egyelőre nem szeretne elárulni semmit. – Most az a lényeg, hogy újra egészséges legyek és tudjak játszani a Fradiban – tette hozzá. 

 

BL: hatalmas csúcsot döntött meg Iker Casillas " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

 

Videók