Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 09. 13. 15:02

Lassan rátérne a nemzeti csapattal a kedvenc taktikai hadrendjére.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem tett le arról, hogy a jövőben csapatával alkalmazza kedvenc taktikai hadrendjét, a háromvédős rendszert.
 
 „A formáció elsajátításához sokkal több idő kell, elsősorban azért, mert más automatizmusokat követel meg a játékosoktól, mint a négyvédős rendszerek” – mondta az olasz szakvezető, aki annak apropóján nyilatkozott a molcsapat.hu oldalnak, hogy az épülő Puskás Ferenc Stadionban pályabejáráson vett részt.
 
Az 54 éves Rossi hangsúlyozta: számára egyébként sem a hadrend a lényeg, hanem a „játékkoncepció". Szerinte az a fontos, hogy a válogatott több felállásban tudjon játszani úgy, hogy mindenki tudja a saját szerepét, és meccs közben tudjon felállást váltani úgy, hogy ne zavarodjon össze.
 
Rossi kiemelte még a pszichológiai felkészítés jelentőségét, amelyet ő kiemelten fontosnak tart: „Görögország legyőzése elképesztően fontos volt számunkra, mert a három pontnál sokkal többet adott: önbizalmat. Egy magabiztos játékosokból álló csapattal könnyebb együtt dolgozni, új dolgokat begyakorolni, sőt meccselni is. Azt akarom, hogy a fiúk higgyenek magukban!”
 
A kapitány elmondta, sok játékost figyel: „A stábommal nem kevesebb, mint 45-50 magyar futballistát tartunk szemmel. Nem azt nézzük, hogy ki milyen technikás, hanem azt, hogy vannak-e olyan tulajdonságai, amikkel a csapatunk segítségére tud lenni. Nem világsztárokat akarunk előbányászni, hanem olyanokat, akik tudnak és hajlandóak együtt küzdeni velünk. Értik a céljainkat, és akarnak tenni értük. Ez kell nekünk!” – fogalmazott. Arról, hogy Rossi, Dárdai Pálhoz hasonlóan, szembe megy a magyar árral, tegnap írtunk elemzést.
 
A tréner múlt szombaton Finnországban 1–0-s vereséggel mutatkozott be a nemzeti együttes kispadján, majd kedden zárt kapus mérkőzésen a görögök 2–1-es legyőzésével javított hazai pályán a Nemzetek Ligájában. Az első alkalommal kiírt európai sorozatban a nemzeti együttes az októberi dupla fordulóban előbb 12-én Görögország, majd három nappal később Észtország vendége lesz.

Legfrissebb híreink

23:13 - Hihetetlen módon motiválja csapatát a sztáredző NEMZETKÖZI FOCI
22:59 - Nemzetek Ligája: a portugálok örülhetnek, a törökök szomorkodhatnak NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Messi szerint ezt a négy játékost kell leigazolnia a Barcának! NEMZETKÖZI FOCI
21:23 - Kézi: erődemonstrációt tartottak a győriek a BL-ben KÉZILABDA
21:11 - F1: Alonso nagyon keményen kritizálta a száguldó cirkuszt AUTÓ-MOTOR
20:13 - Kosárlabda: óriási győzelmet aratott a magyar válogatott KOSÁRLABDA
19:33 - Kézi BL: ezt üzenték a veszprémi kézisek a drukkereknek KÉZILABDA
18:25 - Tenisz: óriási meglepetés a világbajnokságon TENISZ
17:36 - Kézi: balhé Veszprémben, így tiltakoznak a drukkerek KÉZILABDA
17:17 - Kézilabda: óriási pofont kapott a Fradi a BL-ben KÉZILABDA
16:02 - Darts: gusztustalan botrány rázta meg a sportágat EGYÉB SPORTOK
14:58 - Gyászol a brazil futball: korszakalkotó zseni távozott NEMZETKÖZI FOCI
13:38 - Hosszú Katinka óriásit harcolt, de nem lehet elégedetlen ÚSZÁS
11:55 - Nem akárkit ütött lovaggá Károly herceg - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:06 - Hosszú Katinka: 500! ÚSZÁS
10:26 - Elképesztő, hogy segíti az AS Roma a megvert szurkolót NEMZETKÖZI FOCI
08:14 - Van, amit nem tud elképzelni a Veszprém vezetőedzője KÉZILABDA
07:19 - Argentína-Mexikó, Brazília-Uruguay: gólösszefoglalók NEMZETKÖZI FOCI
07:01 - Szombati sport: olasz-portugál a Nemzetek Ligájában EZT LÁTOD ÉLŐBEN
06:36 - Hollandia intézte Franciországot, kiestek a németek - eredmények NEMZETKÖZI FOCI
23:06 - Nemzetek Ligája: kieshet és második is lehet a magyar válogatott MAGYAR FOCI
22:46 - Simán nyert Rossi nélkül a válogatott, Orbán először köszönt be MAGYAR FOCI
21:33 - Kapás Bogiék előbb álltak meg 400 gyorson - reagált ÚSZÁS
21:17 - Kapás Bogiék azt hitték, előbb van vége a 400 gyorsnak - videó ÚSZÁS
21:13 - Willi Orbán első gólja a magyar válogatottban - videó MAGYAR FOCI
20:41 - Ezért nem játszhat ma a belgák gólvágója NEMZETKÖZI FOCI
20:06 - Könnyfakasztó: a Boca Juniors és a mozgássérültek – videó NEMZETKÖZI FOCI
19:30 - Magyarország-.Észtország: a kezdőcsapatok MAGYAR FOCI
17:46 - Megtörték Hosszú Katinka páratlan sorozatát ÚSZÁS
16:56 - Ennél a csapatnál dolgozik a népszerű szakértő NEMZETKÖZI FOCI
15:52 - Real: Neymar vagy Mbappé érkezik? NEMZETKÖZI FOCI
14:47 - Ennek a csapatnak mondott nemet Wenger NEMZETKÖZI FOCI
13:43 - Magyar futball: meglepő edzőváltásról érkezett hír MAGYAR FOCI
12:37 - Darts: parádés kilencnyilas a fiatal tehetségtől - videó EGYÉB SPORTOK
11:51 - Óriási hiba miatt nem lehet válogatott az Inter sztárja NEMZETKÖZI FOCI
10:58 - Magyarország-Észtország: ezekben a mezekben játszanak este MAGYAR FOCI
10:48 - Ezt a sztárcsapatot veszi át Zidane? NEMZETKÖZI FOCI
09:39 - Kézi: nagyon kemény nyilatkozatot adott a magyar sztárcsapat edzője KÉZILABDA
08:50 - Kézi: bombameglepetés a Magyar Kupában KÉZILABDA
07:00 - Betegség és sérülések miatt alig marad játékosa Marco Rossinak MAGYAR FOCI
04:45 - Csütörtöki sport: hajrá, magyarok! EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények