Szerkesztő: Bíró Ádám
2017. 04. 03. 18:51

A magyarok többek között a franciákkal kerültek azonos csoportba.

 U17-es férfi válogatottunk március végén megnyerte elitkörös csoportját, és kijutott a horvátországi korosztályos Európa-bajnokságra. 

 
Az MLSZ tájékoztatása szerint a mai zágrábi sorsoláson kiderült, hogy a B csoportban harcolunk majd a feröeriekkel, a franciákkal és a skótokkal a negyeddöntőbe jutásért.
 
Az U17-es korosztályban minden évben 16 csapat vesz részt a viadalon, így négy darab négyes csoportban kezdődnek meg a küzdelmek, a csoportok első két helyezettje a negyeddöntőben folytatja szereplését.
 
A nyolc negyeddöntő négy nyertese résztvevője lesz az októberi, indiai U17-es világbajnokságnak is, a negyeddöntő két legjobb eredményt elérő vesztes együttese pedig play off-mérkőzésen dönt egymás között a maradék egy vb-induló helyről. 
 
A csoportbeosztás előtt két kalapba osztották a csapatokat, az első kalapban a házigazda horvátok mellett a nyolc elitkörös csoport győztese közül hét kapott helyet, selejtezős eredményei alapján sajnos éppen a magyar válogatott csúszott át a második kalapba. Ez azt jelenti, hogy két első kalapos, és egy második kalapos ellenfelet sorsoltak mellénk, utóbbi volt Feröer-szigetek, az előbbi pedig Skócia és Franciaország.

Foci: megvan, hogy mikor sorsolják a Magyar Kupa elődöntőjét " MAGYAR FOCI › Magyar Kupa és Ligakupa

Az M4 Sport élőben közvetíti az eseményt.

Cimkék: labdarúgás , magyarország , eb , u17

Legfrissebb híreink

23:20 - BL-ben az Inter, fájdalom a Laziónak, bronz a Romának - videó NEMZETKÖZI FOCI
23:04 - Iniesta könnyezett a búcsúján - videó, végeredmény NEMZETKÖZI FOCI
21:57 - Se a Real, se a Bayern: a Puskás Akadémia a fináléban NEMZETKÖZI FOCI
21:41 - 9 gólos meccsen verték a bajnok MTK-t MAGYAR FOCI
21:28 - Hatot kapott az MTK Debrecenben - NB III-as eredmények, tabellák MAGYAR FOCI
20:50 - Kegyetlen Napoli: megvan a harmadik kieső is NEMZETKÖZI FOCI
20:36 - Fernando Torres parádézott az utolsó meccsén - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:03 - 3 év alatt a 4. vonalból az élvonalba - bőgött az olasz - videó NEMZETKÖZI FOCI
19:16 - Váltás az élen, az FTC várja első helyről az utolsó fordulót KÉZILABDA
19:09 - Újabb csapat jutott fel az NB I-be MAGYAR FOCI
18:47 - Ez már gyűlölet: Doll újabb üzenetet kapott a szurkoloktól MAGYAR FOCI
18:31 - Bajnokcsapat - hatalmas buli lesz majd Szegeden KÉZILABDA
18:07 - Férfi kézilabda NB I - Harmadszor bajnok a Szeged KÉZILABDA
17:03 - Nagy csapás érheti az MU-t, távozik a húzóember NEMZETKÖZI FOCI
16:29 - Kajak-kenu vk - csodálatos magyar éremeső EGYÉB SPORTOK
16:16 - Meglepő átigazolásra készül a PSG! NEMZETKÖZI FOCI
15:11 - Pintér Attila alaposan "beleszállt" a játékosaiba MAGYAR FOCI
14:04 - Pool: kiderült, ki lesz az első nyári igazolás NEMZETKÖZI FOCI
13:02 - NB I: így balhéztak a drukkerek a csapatkapitánnyal - videó MAGYAR FOCI
12:06 - Ismét Neymar miatt áll a bál a PSG-nél NEMZETKÖZI FOCI
11:12 - Atlético: kiderült, kivel pótolhatják Griezmannt! NEMZETKÖZI FOCI
10:22 - A Fradi-szurkolók leváltották Thomas Dollt! - kép MAGYAR FOCI
09:16 - Stieber Zoltán újabb szép gólt lőtt Amerikában - videó MAGYAR FOCI
09:01 - NB I: Horváth Ferenc Conchita Wurst miatt bízik a bennmaradásban MAGYAR FOCI
08:42 - Nagy meglepetést hozott a Real utolsó bajnokija - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:49 - A magyar másodosztályban is súlya van a bronznak - videó MAGYAR FOCI
07:19 - A vasárnapi sportprogram és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:52 - Doll kiállítása - segítője mesélte el, miért kapott piros lapot MAGYAR FOCI
22:42 - Détári egykori csapata verte a Bayernt a Német Kupa döntőjében NEMZETKÖZI FOCI
21:40 - Elképesztő 11-es, Doll piros, eldőlt az aranyérem sorsa? - videó MAGYAR FOCI
21:10 - Mindenben megegyeztek, spanyol mester az Arsenal edzője! NEMZETKÖZI FOCI
21:10 - Eladták Michael Schumacher Mercédeszét! - képek AUTÓ-MOTOR
20:56 - Egy gól döntött az angol FA Kupa döntőjében - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:51 - NB III: két korábbi NB I-es kedvenc is feljuthat MAGYAR FOCI
20:40 - NB I: nagyot égett a DVSC, nagy bajban a Vasas MAGYAR FOCI
20:34 - Hihetetlen kezdőrúgás Diósgyőrben - videó MAGYAR FOCI
19:17 - 200 millióért igazolna játékost a Fradi MAGYAR FOCI
19:11 - Európába jutott a DAC, óriásit ünnepeltek - videó NEMZETKÖZI FOCI
18:02 - Bajban a Real Madrid, a Bayern München és a Honvéd NEMZETKÖZI FOCI
17:11 - A Marseille szurkolói szétverték a lyoni stadiont NEMZETKÖZI FOCI
17:05 - Buffon elsírta magát a búcsúmeccsén - videók NEMZETKÖZI FOCI
16:49 - Nyolccal verték a Fradit, elmaradt a bajnokavatás VÍZILABDA
16:18 - NB I: harc az aranyért és a bennmaradásért - élő közvetítés MAGYAR FOCI
16:02 - Három év alatt három osztályt lépve újra Serie A-s a csapat NEMZETKÖZI FOCI
14:26 - Repülő is kellett a Barca új hazai mezének a bemutatásához - kép NEMZETKÖZI FOCI
13:32 - Fernando Torres elsírta magát a szurkolók előtt - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:33 - NB III: íme, a 28. forduló meccsei - program, tabella MAGYAR FOCI
09:58 - Michelisz Norbert szinte lehetetlen helyzetből várja a hétvégét AUTÓ-MOTOR
09:29 - A címvédő beleszólhat a Vidi és a Fradi versenyfutásába MAGYAR FOCI
08:46 - Bajnok lehet a Fradi - edzői várakozás VÍZILABDA
06:36 - Szombati sportműsor és közvetítések - bajnok lehet a Fradi EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:59 - 35000 km-t és 100 órát utazott, hogy a Bayern ellen szurkoljon NEMZETKÖZI FOCI
21:11 - Így örült Neuer, hogy a kupadöntőn visszatérhet - kép NEMZETKÖZI FOCI
20:22 - Eldőlt, hol lesz jövőre a hoki vb-t JÉGKORONG
19:36 - Real Madrid ikszelt a Honvéddal, a Flamengo kikapott a Puskástól NEMZETKÖZI FOCI
18:40 - Premier League: két edzőt kirúgtak NEMZETKÖZI FOCI
18:12 - Buszoztatás: két aranyért szurkolhatnak a fradisták MAGYAR FOCI
17:14 - Georges Leekens keretet hirdetett MAGYAR FOCI
16:56 - Világsztárt nevezett a Bayern a kupadöntőre NEMZETKÖZI FOCI
16:26 - 10000 számítógépes szimuláció számolta ki a vb-győztest NEMZETKÖZI FOCI
15:53 - Buffont angol topklubok szeretnék szerződtetni NEMZETKÖZI FOCI
15:36 - Az NB I legjobbja és a gólkirály is távozhat Kispestről MAGYAR FOCI
14:40 - Újabb Barca-ikon távozhat a katalán sztárcsapattól! NEMZETKÖZI FOCI
14:38 - Ronaldo beismerte az adócsalást! NEMZETKÖZI FOCI
14:08 - Óriási csalás történt az 1998-as foci vb-n! NEMZETKÖZI FOCI
14:02 - Letaglózó hírt kapott a magyar válogatott futballista MAGYAR FOCI
13:29 - Sztárcsapatok harcolnak Szalahért! NEMZETKÖZI FOCI
12:39 - Foci-vb: meglepő bejelentést tettek az egyik aranyesélyesnél NEMZETKÖZI FOCI
12:17 - Kézi: nagyon pikáns kép a Győr új világklasszisáról - fotó KÉZILABDA
11:13 - Foci-vb: kidőlt az egyik válogatott kulcsembere NEMZETKÖZI FOCI
10:48 - Nagyon kemény kritikát kaptak a magyar futballisták! MAGYAR FOCI
10:06 - Fontos döntést hoztak a spanyol foci elöljárói NEMZETKÖZI FOCI
09:07 - Foci-vb: komoly hiányzók a francia keretben NEMZETKÖZI FOCI
08:29 - Foci-vb: bombameglepetések a portugál keretben NEMZETKÖZI FOCI
07:48 - NB III: látványos felvétel a bajnokesélyestől - videó MAGYAR FOCI
07:19 - A pénteki sportműsorok és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:29 - Szélsebes győzelem ott, ahol Ayrton Senna elhunyt EGYÉB SPORTOK
21:01 - Wenger szerint egyértelmű, ki lesz az Arsenal edzője NEMZETKÖZI FOCI
20:34 - Távozik a Telekom Veszprém világklasszisa KÉZILABDA
20:01 - Semmi sem fog változni a Manchester Citynél NEMZETKÖZI FOCI
19:38 - Fontos hírt jelentett be Iker Casillas NEMZETKÖZI FOCI
18:43 - Sztárcsapat tett ajánlatot Gianluigi Buffonnak! NEMZETKÖZI FOCI
17:36 - Súlyosan megsérült a támadó, lemarad a világbajnokságról NEMZETKÖZI FOCI
16:28 - Gyalázatos módon fenyeget a vb előtt az ISIS - fotó NEMZETKÖZI FOCI
15:24 - Bejelentette a Juve, kik helyettesítik Buffont NEMZETKÖZI FOCI
14:46 - Lemondta a német válogatottságot a Bayern sértődött csatára NEMZETKÖZI FOCI
14:17 - Javított a világranglistán a magyar válogatott MAGYAR FOCI
13:11 - 3 esélye van a Fradinak a bajnoki címre - reakciók VÍZILABDA
12:24 - A válogatottban és a bajnokságban sem lép pályára a csinos magyar RÖPLABDA
12:21 - Buffon éppen bejelenti, hogy befejezi a Juventusban- élő videó NEMZETKÖZI FOCI
11:36 - Lazán értkelt Griezmann, az EL-döntő hőse NEMZETKÖZI FOCI
10:50 - Nincs miért szégyenkeznünk - vallja a Marseille edzője NEMZETKÖZI FOCI
09:51 - Legjobbak lettek - 200 Simeone-meccs kapott gól nélkül NEMZETKÖZI FOCI
08:55 - Olaszország: 6 hónapra tiltották el az élvonalbeli brazil támadót NEMZETKÖZI FOCI
08:01 - Válogatott edző volt felesége szállíthat szerelést a Puskás Akadémiának MAGYAR FOCI
06:18 - Csütörtöki sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:48 - Griezmannn varázsolt az EL-döntőben - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:41 - Pénzt akart, örökre eltiltották a 2018-as vb egyik bíróját NEMZETKÖZI FOCI
21:10 - Böde Dani gondolt egyet és kapura ollózott edzésen - videó MAGYAR FOCI
20:53 - Szombaton bajnok lehet a Fradi 18 év után! VÍZILABDA
20:05 - Nadal és Djokovic is bizonyíthatott Rómában TENISZ
19:55 - EL-döntő: Marseille-Atlético - kezdőcsapatok NEMZETKÖZI FOCI
19:48 - Utazó keretet hirdetett az angol szövetségi kapitány NEMZETKÖZI FOCI
19:33 - Eksztázis: hangolódtak a Marseille és az Atlético-fanok - videók NEMZETKÖZI FOCI
18:28 - Női kézilabda Eb-selejtező - íme, a keret KÉZILABDA
17:51 - Real-fricskával is hergelte a Marseille az Atléticót - videók NEMZETKÖZI FOCI
17:10 - Nemcsák Károly elnöklésével jön A Futball Éjszakája MAGYAR FOCI
16:20 - PSG: magyar edző érkezik! NEMZETKÖZI FOCI
15:36 - Drámai nyilatkozatot adott a Ferencváros játékosa JÉGKORONG
14:54 - Meglepő bejelentést tett Diego Maradona! NEMZETKÖZI FOCI
14:21 - Barcelona: védő érkezhet a csapathoz NEMZETKÖZI FOCI
13:37 - Élete lehetőségét kaphatja meg a magyar futballedző NEMZETKÖZI FOCI
13:13 - Spanyol mester lehet az Arsenal következő menedzsere NEMZETKÖZI FOCI
12:43 - EL-döntő: a várható kezdőcsapatok - kép NEMZETKÖZI FOCI
12:08 - EL-döntő: történelmi esély kapujában a Marseille NEMZETKÖZI FOCI
11:12 - Messit Neymar átigazolási ügyéről kérdezték, kemény választ adott NEMZETKÖZI FOCI
10:08 - A Bayern sztárja nem tudta feldolgozni a kapitány döntését - kép NEMZETKÖZI FOCI
09:06 - Válogatott labdarúgót gyászol a sportvilág NEMZETKÖZI FOCI
08:07 - Eldőlt a német szöveségi kapitány sorsa NEMZETKÖZI FOCI
07:01 - Szerdai sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:59 - Bulgáriából igazolhat a Fradi MAGYAR FOCI
21:42 - Álarcos szurkolók verték meg őket, mert nem jutottak be a BL-be NEMZETKÖZI FOCI
20:15 - A BL-döntő előtt Ronaldo Ibizára ment a kedvesével - kép NEMZETKÖZI FOCI
20:05 - Felipe Massa visszatér! AUTÓ-MOTOR
19:09 - Mohoric szakaszsikere, "elszállt" a Giro egyik esélyese EGYÉB SPORTOK
18:57 - Megerősítés: a FIFA szavaz a létszámbővítésről a vb-ken NEMZETKÖZI FOCI
18:22 - Brazil játékosával hosszabbított a Bayern NEMZETKÖZI FOCI
18:11 - Babos Roland Garros-döntős közönségkedvencet győzött le TENISZ
17:51 - Bozsik Péter fia az NB II-ben lesz vezetőedző MAGYAR FOCI
17:28 - Huhogás az NB III-ban, 300 ezer! A Fradi 1 milliót fizethet. MAGYAR FOCI
17:26 - Vb2018: program és a válogatottak keretei NEMZETKÖZI FOCI
16:30 - Nincs benne a német vb-keretben a legutóbbi döntő hőse NEMZETKÖZI FOCI
16:26 - Nem vártak tovább: itt a végleges brazil vb-keret NEMZETKÖZI FOCI
15:49 - Lionel Messi ötödször is Aranycipős lesz NEMZETKÖZI FOCI
15:09 - Hátborzongató Marseille-videó az EL-elődöntőre NEMZETKÖZI FOCI
14:21 - Az Atlético kerete a szerda esti EL-döntőre NEMZETKÖZI FOCI
13:29 - NB II-es győri focisták reakciója a csajok BL-győzelméről MAGYAR FOCI
13:13 - Hemzseg a világsztároktól a Gyulai Memorial 2018-as mezőnye EGYÉB SPORTOK
12:09 - Van Persie döntött a pályafutásáról NEMZETKÖZI FOCI
11:41 - Barca: a vasárnap megsérült védő rendbe jön a vb-re NEMZETKÖZI FOCI
10:55 - Hatalmas buli volt a BL-győztes győri lányok miatt - képek, videó KÉZILABDA
10:48 - Görbicz: Szívünket-lelkünket kiraktuk - mondta a városi ünnepen KÉZILABDA
10:37 - A Real Madrid portugálja lemondta a vb-szereplést NEMZETKÖZI FOCI
07:51 - 700 forint: ennyiért nézhető meg a magyar válogatott MAGYAR FOCI
07:22 - A keddi sportprogram és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények