Dárdai: Nem kell magyarázkodni a 0-0 miatt!

Jól dolgozott a magyar csapat Dárdai Pál szerint a görög válogatott elleni gól nélküli döntetlenre végződött Európa-bajnoki selejtezőn.


 
A szakember a találkozót követőn sajtótájékoztatón kiemelte, rendkívül elégedett azzal, hogy az együttes ismét kapott gól nélkül hozott egy találkozót, ráadásul több nagy helyzetet is kidolgozott.
 
"Jó úton járunk, meg kell tanulnunk az ilyen mérkőzéseket ezekből a nagy helyzetekből eldönteni - tette hozzá a kapitány, aki szerint az első tíz percben kissé visszafogott volt együttese, ennek talán a teher lehetett az oka. - A második félidőt nem kezdtük jól, fölénk kerekedett a görög csapat, amely nagyon jó. Értékes pont lehet ez, majd a végelszámolásnál meglátjuk, mire lehet elég" - mondta Dárdai Pál, aki szerint a csereként beálló Nikolics Nemanja, valamint Pintér Ádám is "jól szállt be", azonban hiányolta, hogy ennyi pontrúgásból nem igazán sikerült veszélyt kialakítani a görög kapu előtt.
 
A kapitány szerint nem kell magyarázkodni a 0-0 után egy jó erőkből álló görög csapat ellen, hiszen a csapat teljesítette a célkitűzést, és négy pont előnnyel a harmadik helyen áll.
 
Sergio Markarián, a görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ugyan nem ünnepelhetett győzelmet debütáló mérkőzésén, ennek ellenére elégedett volt csapata teljesítményével. "Mindenki láthatta, hogy közel voltunk a győzelemhez, de végül sajnos két nagyon fontos pontot elvesztettünk. Az első félidőben körülbelül negyed órán át nem találtuk a játék ritmusát, akkor nagy nyomás alatt voltunk, és sok volt a pontatlan passz. Az első félidő végére azonban az ellenfelünk fölé kerekedtünk. A második játékrészben harminc percen át uraltak a játékot, de nem tudtuk befejezni az akcióinkat, ugyanakkor összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével."
 
Hozzátette:az együttes még messze van a céljától, azonban ő így is elégedett játékosai teljesítményével, különösképpen annak tekintetében, hogy mindössze négy napot dolgoztak együtt. "Úgy látom, az első két hely megszerzése már távol van, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a harmadik pozíciót elcsípjük."
 
A Groupama Arénában rendezett vasárnapi összecsapást követően a magyar válogatott nyolc ponttal a pótselejtezőt érő harmadik helyén áll csoportjában, míg a görög együttes mindössze két ponttal továbbra is utolsó, s aligha szólhat már bele a továbbjutásért folyó versenybe. Dárdai Pál csapata legközelebb június 13-án a finnek otthonában lép pályára.

Videók