Dárdai hajthatatlan...

Dárdai Pál továbbra is csak az oroszok elleni barátságos meccset követően árulja el, marad-e a magyar válogatott szövetségi kapitánya.


A megbízatást három Eb-selejtezőre és a keddi barátságos meccsre vállaló tréner az M1 Sport7 című műsorában elmondta, a finnek pénteki legyőzését követően a válogatott tagjai másfél nap pihenőt kaptak, mivel a kapitány szerint így jobban fel tudnak töltődni az oroszok elleni mérkőzésre. A keret vasárnap délután 15 órakor találkozik a telki edzőtáborban.

Mint ismeretes, Dárdai a románok, a feröeriek és a finnek elleni Eb-selejtezők előtt 5-7 pont megszerzését ígérte, ebből végül hetet sikerült elérni. A kapitány szerint a behívott játékosok közül mindenki bebizonyította, hogy remek csapatjátékos, szorgalmas, tud koncentrálni és teszi a dolgát, míg Dzsudzsák és Gera azt is bemutatta, hogy zseni. Dicsérte a stábot is, elmondása szerint jelenleg pozitív a munkamorál a válogatottnál, nagy az összetartó erő és jó a hangulat. "Az ilyen pillanatokban, amikor 0-0 van, türelemmel, az ilyenekből lehet meríteni, és nem véletlenül nyered meg az ilyen mérkőzéseket. Lehet, hogy Gera gólja szerencsés mozdulat volt, de a szerencséért nagyon sokat kell dolgozni, és akkor az ember tiszta lelkiismerettel megy be a mérkőzésbe, mert tudja, hogy mindent megtettünk, a játékosok is, az edzők is."

Dárdai Pál szerint a finnek elleni siker a fizikai felkészítésből, a taktikából és a közönség segítségéből tevődött össze.

A jövőt firtató kérdésre ismételten azt válaszolta, hogy az oroszok elleni mérkőzés után dönti el, hogy marad-e. "Ha nem én leszek a kapitány, akkor is úgy gondolom, hogy egy olyan alapot tettünk le a csapattal, amire lehet építkezni. Ha pedig másképp alakulnak a dolgok, azt úgyis mindenki időben meg fogja tudni."

Az oroszok elleni keddi barátságos meccsről elmondta, szeretne azoknak a játékosoknak is lehetőséget adni, akik nagyon jól dolgoztak eddig a keretben, de mivel tétmeccsen csak hármat lehet cserélni, nem tudtak pályára lépni. "Megpróbálom úgy elosztani, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, legalább egy félórához vagy egy félidőhöz, hogy tudja megmutatni, mit tud a nemzetközi szinten, viszont az eredmény is fontos. Azt szeretném, ha úgy mennének haza a játékosok, hogy ha legközelebb visszajönnek, jó kedvvel jöjjenek, tehát aki kevesebb lehetőséget is kapott, az is tudja megmutatni, hogy igenis jó futballista."

A keddi Magyarország-Oroszország találkozót az M1 és a telesport.hu is élőben közvetíti.

Videók