Csányi újra indul az MLSZ-elnökségért

Újra jelölteti magát a posztot 2010 óta betöltő Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének.


 

 
"Jó úton járunk, nagyszerű folyamatokat indítottunk el, ezeket jó lenne folytatni, szeretném látni a munka végeredményét, és amikor hazai és külföldi kollégáim biztatására vállaltam, hogy az UEFA tisztújításán jelöljenek a végrehajtó bizottságba, azzal tulajdonképpen már kimondtam, hogy folytatom, ha az MLSZ küldöttgyűlésén a labdarúgó társadalom képviselői is úgy gondolják" - nyilatkozta a FourFourTwo magazinnak adott terjedelmes interjúban Csányi Sándor, aki hozzátette, hogy az elnökség tagjaiban lesz változás, mert ahogy fogalmazott, "a változó feladatokhoz az elnökség összetételének is igazodnia kell".
 
Az MLSZ első embere megjegyezte, feladata sokkal nehezebb, mint azt megválasztásakor gondolta, ugyanakkor úgy érzi, jelentős lépéseket tettek a sportág fejlődése érdekében. Kiemelte, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 2012-ben sikeresen megrendezett budapesti kongresszusát, és a sikeres pályázatot a 2020-as Európa-bajnokság négy mérkőzésére.
 
Az interjúban Csányi Sándor az öt évvel ezelőtti célkitűzések megvalósításával kapcsolatban elmondta, egy szakértő cég részletesen értékelte az MLSZ programját, a tizenhárom stratégiai célkitűzésből egynél, az NB I nézőszámánál állapított meg visszalépést, továbbá két területen, az utánpótlás-nevelésben és a klubcsapatok eredményességében elmaradást. Az elnök megjegyezte, neki is éppen a nézőszám "fáj a legjobban". Hozzátette: rövidtávon nem tett jót a szurkolói kártya bevezetése, de "hosszú távon igenis a rend és a biztonság miatt nőhet nagy mértékben a meccsek látogatottsága". 
 
Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban kiemelte, hogy megduplázódott, azaz 230 ezerre nőtt a regisztrált játékosok száma, 680 pályát újított fel az MLSZ és közel 500 újat adott át. 
 
A felnőtt válogatottnál a Csányi-éra első szövetségi kapitánya Egervári Sándor volt, akit a magyar futball egyik legintelligensebb szereplőjének nevezett az elnök, ugyanakkor úgy érezte, nála a "tűz és a bátorság kevés" volt, ezért nem sikerült annyit előrelépni vele, amennyit szerettek volna. 
Az Egervári Sándort követő, de mindössze egyetlen tétmérkőzés, az észak-írektől hazai pályán elszenvedett vereség után menesztett Pintér Attila kinevezésével kapcsolatban Vági Márton főtitkárral közösen vállalják a felelősséget, ugyanakkor hozzátette, Dárdai Pál kinevezése sem volt kockázatmentes. A német Hertha BSC-nél azóta már a vezetőedzői posztot is betöltő, a válogatottnál pedig kiválóan rajtoló Dárdai Pállal kapcsolatban kiemelte, ha a nemzeti csapat kiharcolná az Európa-bajnoki szereplést, akkor ott is egyértelműen neki kellene vezetnie az együttest. 

Videók