Fordulatos meccsen kikaptunk a csoportutolsótól, román ünnep

Miután a román válogatott már az 5. percben megszerezte a vezetést a Feröer-szigeteken, hamar biztossá vált, hogy nem lesz komolyabb tétje a görög-magyarnak. Ennek ellenére a korai bekapott gól után még fordított a magyar csapat, de 4-3-ra a görögök nyertek, ezzel megszerezve első sikerüket a selejtezőcsoportban.


Hétfőn dől el, hogy Bernd Storck csapata legjobb harmadikként kijut-e a 2016-os franciaországi Eb-re, vagy pótselejtezőt kell játszania, akkor játszik ugyanis a spanyol és az ukrán válogatott, de még kedden is lehet izgulnivalónk (esélylatolgatás a cikk alján).

Az 5. percben Szteliosz Kiciu kötött csomót a magyar védők lábára, majd Kosztasz Sztafilidisz köszönte a labdát és helyezett a kapunk rövid oldalába, ráadásul ezzel szinte egy időben a románok is gólt szereztek Feröeren, ami azt jelentette, hogy sehogy sem szerezhetjük meg a második helyet a csoportban.
 
A 22. percben Dzsudzsák Balázs megpattanó lövését kotorta be kis híján Böde Dániel, majd a 26. percben összejött az egyenlítés, Leandro beadását Lovrencsics Gergő fejelte a görög kapuba. Később Juhász Roland egy szöglet után lőhetett volna gólt, de célt tévesztett. 
 
Az első félidő hosszabbításában a románok újabb gólt lőttek, így a reményeink szinte teljesen szertefoszlottak a folytatásra.
 
Az 54. percre ennek ellenére megfordítottuk a meccset, Dzsudzsák szöglete után Elek csúsztatott, majd Németh Krisztián gólt lőtt! Három perc sem kellett és újra egál volt, Panajotisz Tahcidisz bombázott Király kapujába.
 
Bernd Storck beküldte Nikolics Nemanját, majd később Kalmár Zsolt és Nagy Ádám is.
 
A 75. percben Kalmár cselezett szépen, majd remek gólpasszt adott Némethnek, újra vezettünk!
 
Megint összeomlottunk hátul szinte egyből, Kosztasz Mitroglu lőtt gólt, majd, hogy még jobban fájjon, a csereként beállt Panajotisz Kone közvetlen közelről, fejjel beállította a 4-3-as végeredményt.
 
Bernd Storck szövetségi kapitány negyedik meccsén először kapott ki a magyar kispadon, a nemzeti csapat pedig nyeretlen maradt Görögországban.
 
A magyar válogatott ugyanúgy harmadik helyen zárta a kvalifikációs sorozatot, mint az előző Eb- és vb-selejtezőt, csakhogy ezúttal ez nem kiesést jelent.
 
A GÓLOK:
 
 

Görögország–Magyarország 4–3

Athén, Karaiszkakisz Stadion. V: Bebek 
 
Görögország: Karnezisz – Kiciu, Morasz, Papasztathopulosz (Canetopulosz, 63.), Sztafilidisz (Holebasz, 35.) – Szamarisz, Tahcidisz – Mandalosz, Fortunisz, Pelkasz – Mitroglu. Szövetségi kapitány: Kosztasz Canasz
Magyarország: Király G. – Fiola, Juhász R., Kádár, Leandro – Lovrencsics (Nikolics, 62.), Elek, Gera (Nagy Á., 71.), Dzsudzsák (Kalmár, 71.) – Böde, Németh K. Szövetségi kapitány: Bernd Storck 
Gólszerző: Sztafilidisz (5.), Tahcidisz (57.), Mitroglu (79.), Kone (86.) ill. Lovrencsics (26.), Németh K. (54., 75.)
 
Az F-csoport többi meccsén:
 
Feröer-szigetek–Románia 0–3 G: Budescu (4., 45+1.), Maxim (83.)
Finnország–Észak-Írország 1–1 G: Arajuuri (87.) ill. Cathcart (31.) 
 
 
A csoport végeredménye: Észak-Írország és Románia juttt ki egyenes ágon a nyári Európa-bajnokságra
 
 
NYILATKOZATOK
 
A döntetlent megérdemeltebb lett volna. A végén a szabadrúgás után, ha Fiola berúgja a helyzetét, meg lehetett volna az egy pont. Gyorsan gólt kaptunk, próbáltunk felállni, mi domináltunk. A végére kicsit elfáradtunk, középen kinyíltunk és ezt kihasználták a görögök. Többen voltak középen, jól forgatták a labdát, talán mélyebben kellett volna védekeznünk. De nyerni szerettünk volna – mondta Németh Krisztián.
 
Szerettem volna gólt szerezni. Nem tudtuk, mi az eredmény a feröeri meccsen. Örültem, hogy végre sikerült gólt szereznem a válogatottban, remélem, ez folytatódni fog. Három hétig elvétve játszottam a klubcsapatomban, nem voltam jó erőállapotban, ezért cseréltek le, mert kipukkadtam. Élvezhető meccs volt, kétszer is vezettünk, sajnálom, hogy nem sikerült megtartani az előnyünket. Hétfőn, spanyol mezben szurkolok majd a hispánoknak – mondta Lovrencsics.
 
Felemás érzéseim vannak, mert vereséggel búcsúztunk. Viszont a harmadik helyen vagyunk, ezt a szurkolókkal hajtottuk ki közösen hazai pályán. Lehetett volna jobb és rosszabb is, de ennyi van bennünk. Mindenki tisztában van a hibáival, ezeket ki kell majd javítani. A Feröer meccs után sem számolgattam, mert nekünk kell a pályán teljesíteni. Meglátjuk, mi lesz a többi meccs eredménye – mondta Király Gábor.
 
A mérkőzés előtt úgy voltunk vele, hogy mindenképpen nyerni akarunk. Korán gólt kaptunk, de visszajöttünk a meccsbe. A szünetben hallottuk, mi a Feröer-Románia állása, de nem azzal foglalkoztunk, mert nyerni akartunk. Az erőnlét is döntő volt, az előző meccsbe is mindent beleadtunk. Nem érheti szemrehányás a játékosaimat, mindent beleadtak. Vigyáznom kellett a csapatomra, Gera és Dzsudzsák is sárga-veszélyben volt, gondolni kellett a rájátszásra. Már nem rajtunk múlik a sorsunk, de mindent megpróbáltunk. Nem vagyok elégedett, mert kikaptunk, a meccs végén nem volt bennünk megfelelő erő. Összességében jól játszottunk, egyenlő szinten küzdöttünk a görögökkel – mondta Bernd Storck szövetségi kapitány.
 
 
KIJUTÁSI ESÉLYEINK:
 
Az már a Feröer-szigetek elleni mérkőzésen eldőlt, hogy a magyar válogatott már nem végezhet a csoport harmadik, azaz pótselejtezőt érő helyénél rosszabb pozícióban.
 
A 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságra még egyenes ágon, másodikként is kijuthat a magyar csapat, ehhez az kell, hogy több pontot gyűjtsünk a görögök ellen, mint a románok Feröeren.
 
A csütörtök óta eltelt idő óta is a magyarok vezetik azt a tabellát, amely a csoportharmadikokat állítja sorba, ezek alapján egyenes ágon juthatnánk ki az Eb-re, azonban még változhat a helyzet.
 
Ebben az összevetésben három ellenfelünk maradt még. A mieink már nem szerezhetnek több pontot ebben az összevetésben, ugyanis a csoporthatodikok (nálunk a görögök) elleni pontok itt nem számítanak. Legnagyobb ellenfelünk itt a hétfőn pályára lépő ukrán csapat, amely Spanyolország ellen kell, hogy nyerjen úgy, hogy a spanyolok már biztos kijutók, az azonos pontszámmal álló szlovákok pedig Luxemburggal találkoznak, ami a papírforma szerint biztos szlovák siker, így leginkább hétfőn, Kijevet kell figyelni és szurkolni a spanyoloknak.
 
Ukrajna és Szlovákia mellett még a törökök érhetnek el 16 pontot, ehhez meg kell verniük kedden a már kijutó Izlandot és a kazahoknak nyerniük kell Lettországban, hogy lettek utolsók legyenek, így a törököknek plusz négy pontjuk is lesz, mivel a kazahoktól hat, a lettektől csak két pontot gyűjtöttek a csoportban.
 
A csoportharmadikok tabellája 
 
 
 
PERCRŐL-PERCRE

Kalmár szabadrúgása után Fiola lőhetett közelről, de gyenge gurítás lett csak belőle.
 
Négypernyi hosszabbítás következik

90. perc: Fiola becsúszása után egy sárga a jutalma

86. perc: Kone fejelt gólt az ötösön belülről... no comment

Közben 3-0 a románoknak

79. perc: Mitroglu kapott zseniális passzt, ésértékesítette a ziccert... Királyban ma semmi nem akad el...
 
76. perc: GÓÓÓÓL! 3-2 ide, Nikolics passza után Kalmár Zsolt fűzött be három védőt és hozta kihagyhatatlan helyzetbe Németh Krisztiánt!

Mantalosz helyén Kone a görögöknél

71. perc: kettős csere - Kalmár Zsolt és Nagy Ádám be, Gera és Dzsudzsák le. Pályán a jövő?

68. perc: Németh cselezte le magát az alapvonalig, beadását Elek fejelte a kapus kezébe
 
A görögök is cserélnek, Papasztathopulosz helyén Canetopulosz

62. perc: Elek eladott labdája után megint Tahcidisz lőtt, de ezúttal kapu fölé
 
61. perc: Lovrencsics helyére Nikolics Nemanja érkezik
 
58. perc: újra egál, Tahcidisz lövése után Király volt tehetetlen, 2-2
 
54. perc: GÓÓÓÓL! Dzsudzsák Balázs szögletét csúsztatta meg Elek Ákos, a hosszún pedig Németh Krisztián kotorta be a kapuba a labdát, vezetünk! 

50. perc: egyelőre komolyabb helyzet nélkül a második félidő, Kádár mentett egy nagyot Fortunisz elől, aki azonnal rúgja a szögletet, de elvétették.
 
Újra pályán a két csapat, nem cseréltek a szünetben a szövetségi kapitányok.
 
Félidőben 1-1, a románok újabb gólt szereztek, Budescu duplájával 2-0 nekik, úgy tűnik, ma még nem ünnepelhetünk Eb-részvételt.
 
Kettő perc hosszabbítás
 
44. perc: Az ellenakció után Elek kerül a földre, Morasz is besárgul
 
42. perc: Elek Ákos is besárgult, és Holebasz is, aki a szabadrúgásnál tette arrébb a labdát a habról...
 
Közben az északírek vezetnek Finnországban, annak a meccsnek már nem sok tétje van, Cthcart volt a góllövő.

37. perc: Juhász buktat, sárga lap
 
35. perc: cserélnek a görögök, a gólszerző Sztafilidisz helyére jön Holebasz
 
33. perc: Mi is rúghatunk egy szögletet, Juhász Roland rúgta le a földre a beérkező labdát, de a bal felső mellett elhagyta a játékteret a labda.
 
31. perc: Mitroglu lövése pattog szögletre, Leandro mentése után jöhet a következő, ezt már eltakarítjuk.
 
 
27. perc: GÓÓÓÓL! Egyenlítettünk, Leandro beadott labdáját fejelte be a mezőny egyik legalacsonyabb tagja, Lovrencsics Gergő! Szépen a kapus helyére fejelt vissza, a hosszúba!
 
24. perc: cserébe a görögök is elhibáztak egy nagy helyzetet, Pelkasz lőtt kapu fölé gyakorlatilag zavartalan helyzetből.
 
22. perc: Dzsudzsák lövése pattant meg egy védőn, Böde még bevetődve belekanalazott, de sajnos kapu mellé pattant a labda... Nagy helyzet volt!
 
Kezdjük felvenni a mérkőzés nem túl lüktető ritmusát, nagy izgalamkról nem beszélhetünk...
 
14. perc: Egy Gera-szabadrúgás helyett görög szöglet következik, de Szamarisz mellé fejelt 
 
 
12. perc: Leandro beadása után Böde elől tisztáznak a védők
 
9. perc: egy újabb szabadrúgás után Böde bírkózott, szabadrúgás a görögöknek.
 
Ha lehet még fokozni, a románok is vezetnek Budescu révén a 6. percben. 
 
5. perc: GÓL! Hát nem kezdtünk túl jól, Sztafilidisz góljával vezetnek a görögök. Egy szép jobboldali akció után került át a hosszúra a labda, szépen helyezett a rövidbe a görög.
 
2. perc: Dzsudzsák Balázs szabadrúgását fejelték ki a görög védők
 
1. perc: a görögök kezdenek, a mieink piros mezben, a görögök tiszta fehérben.
 
Érkeznek a csapatok, nincs telt ház az Olympiakosz otthonában, a görögök érthetően csalódottak, ami a 2008-as Európa-bajnok idei produkcióját illeti. Jönnek a himnuszok!
 
Máris kezdődik az összecspás, fél szemmel természetesen a feröeri mérkőzésre is koncentrálunk. Bármi fontos történik a románok összecsapásán, természetesen azonnal beszámolunk róla. 
 
A kezdőcsaaptok:
 
 
Pireusz, Jorgosz Karaiszkakisz Stadion. V: Ivan Bebek (horvát)
 
Görögország: Karnezisz – Kiciu, Morasz, Papasztathopulosz, Sztafilidisz – Szamarisz, Tahcidisz – Mantalosz, Fortunisz, Pelkasz – Mitroglu. Szövetségi kapitány: Kosztasz Canasz
Magyarország: Király G. – Fiola, Juhász R., Kádár, Leandro – Lovrencsics, Elek, Gera, Dzsudzsák – Böde, Németh K. Szövetségi kapitány: Bernd Storck
 
 
A csoport állása:
 
 
➡ EDDIGI EREDMÉNYEK, FORMA
A magyar válogatott eddigi eredményei az F-csoportban:
Magyarország-Észak-Írország 1-2
Románia-Magyarország 1-1
Feröer-szigetek-Magyarország 0-1
Magyarország-Finnország 1-0
Magyarország-Görögország 0-0
Finnország-Magyarország 0-1
Magyarország-Románia 0-0
Észak-Írország–Magyarország 1-1
Magyarország-Feröer-szigetek 1-2
 
Forma (elmúlt 9 meccs alapján):
Magyarország: GY-GY-V-D-GY-GY-D-D-GY
Görögország: V-D-V-V-D-V-V-D-V
 
 
 
ELŐZMÉNYEK: 
 
 
 
 

 

Videók