Az UEFA elutasította a magyar fellebbezést, marad a zárt kapus meccs

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete pénteken elutasította A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbezését, így a válogatottnak egy hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania a szeptemberi, románok elleni Eb-selejtezőn történt rendbontások miatt.


    

Az MLSZ arról számolt be a honlapján, hogy ez a büntetés "a következő hazai rendezésű, UEFA-versenyrendszerben lebonyolításra kerülő" találkozóra vonatkozik. Az MTI kérdésére az MLSZ azt a tájékoztatást adta, hogy ez nem a világbajnoki selejtezősorozat első hazai meccsét, az október 7-ei Svájc elleni mérkőzést jelenti, mivel az a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá tartozik.

 
    
 
Az UEFA a szeptember 4-én rendezett Magyarország-Románia Eb-selejtező miatt büntette meg az MLSZ-t, amelyre a zártkapus szankció mellett 70 ezer eurós (21,84 millió forint) pénzbírságot is kiszabott. A szeptember 17-én nyilvánosságra hozott első fokú döntés után kiderült: az UEFA biztonsági ellenőre három vétséget tüntetett fel jelentésében. Az egyik, hogy a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román himnusz alatt, a másik a rasszista magatartás, a harmadik pedig a menekülőutak blokkolása volt.
    
Az MLSZ fellebbezett, és mivel a fellebbviteli testület csak most hozta meg a döntését, így a magyar válogatott előbb októberben a feröeriek elleni Eb-selejtezőt, majd novemberben a norvégok elleni pótselejtező hazai visszavágóját is nézők előtte játszhatta a Groupama Arénában.
    
Az MLSZ korábban szabályszerűnek, de kifejezetten aránytalannak, túlzónak, az MLSZ törekvéseit semmibe vevő, a sportszerűen drukkoló magyar szurkolóknak kimondottan rossz üzenetet küldő döntésnek tartotta az UEFA ítéletét.

Videók