Vignjevic kontra Carillo: senkit nem érdekel az eredmény

Az Újpest FC tegnap legyőzte 1-0-ra a Videotont a Ligakupa E csopportjának 4. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző mondta el a véleményét a találkozóról.


Fotó: Vidi.hu

"Úgy gondolom, jó meccset játszottunk. Nem az eredményt nézem, hanem a mutatott játékot. Mindkét csapatra komoly meccs vár a hétvégén, a Vidi a DVSC-t fogadja, mi Győrbe látogatunk, szóval mindkét együttesben voltak hiányzó alapemberek, főleg a fehérváriaknál. Az első félidőben a Vidi nagyon jól játszott, a második játékrészben mi voltunk jobbak valamivel. Ismét kaptak olyanok bizonyítási lehetőséget, akik a bajnokságban kevesebbet játszottak eddig. Azonban még egyszer mondom, az eredményt nem nézem, annál sokkal fontosabb volt az, amit a pályán láttam." - mondta Nebojsa Vignjevic a Videoton honlapjának a mérkőzést követően.

Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője örült csapata teljesítményének: "Ahogy azt a mérkőzés előtt is mondtam, nagyon nehéz meccs vár ránk, és így is történt. Rengeteg játékost kellett nélkülöznünk, hiszen sokan voltak a válogatottakban. A mérkőzésen mutatott teljesítménnyel elégedett vagyok. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, sok lehetőséget sikerült kialakítanunk. A második félidőben az Újpest is magára talált. Tisztában voltunk azzal, hogy az Újpest egy igazán erős csapat. Ezúttal is több fiatal játékos kapott bizonyítási lehetőséget, és elégedett vagyok a teljesítményükkel. Az eredmény ellenére örülök annak, amit ma a csapattól a pályán láttam."

A Ligakupa 4. fordulójának eredményei.

Videók