Hétfőn sorsolnak a Magyar Kupában

A sorozat harmadik fordulójában már a nyolcaddöntőbe jutás lesz a tét.


Kedden és szerdán játszották a Magyar Kupa második fordulójának mérkőzéseit, melyek után kialakult a sorozat legjobb 32 csapatának mezőnye. Ebben a fordulóban az összes OTP Bank Liga-csapat továbbjutott, így a hétfői sorsolást 13 élvonalbeli, 9 másodosztályú, 8 NB III-as és 2 megyei első osztályú csapat várja.

A továbbjutás a következő körben is egy mérkőzésen dől el, a sorsolás menete azonban annyiban változik, hogy már nem lesz kiemelés, vagyis könnyen előfordulhat, hogy több NB I-es rangadót is rendeznek a harmadik fordulóban.

A sorsolást az MLSZ székházában rendezik 10 órai kezdettel, az MLSZ TV élő közvetítése mellett.

Videók