Csoda: NB III-as csapat is a négy közé jutott a Magyar Kupában!

A Mezőkövesd meccsén volt, hogy állandó jelleggel potyogtak a gólok!


Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó

Sopron-Budafok 0-2

Továbbjutott a Budafok 3-2-es összesítéssel.

 

Azért Prukner László még mindig nagyon jó edző.

 

Csapatával vezeti a Közép csoportot az NB III-ban, de ez nem elég, a Magyar Kupában a legjobb négy közé vezette a gárdát. Azok után, hogy az első mérkőzésen, Budafokon nyert a Supka Attila irányította Sopron 2-1-re.

 

Így hát mindenki elkönyvelte már a másodosztályúak továbbjutását (talán ők maguk is), de a kupasorozat az attól kupasorozat, hogy bármi megtörténhet benne. Mint ma, Sopronban.

 

Kovács már a 7. percben szerzett góljával jelezte, hogy komoly terveik vannak a budafokiaknak, majd Csizmadia még éppen a szünet előtt kettőre növelte a vendégek előnyét, amit megtartottak a meccs lefújásáig, mert a kapufa is velük volt Erdélyi lövésénél.

 

A Budafok tehát NB III-as csapatként bejutott a legjobb négy közé, de a soproniakat is dicséret illeti, hogy eljutottak a legjobb nyolc közé.

 

MAGYAR KUPA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Soproni VSE (II.)–Budafoki MTE (III.) 0–2 (0–2)

Sopron. V: Andó-Szabó Sándor

Gólszerző:Kovács D. (0–1), a 7., Csizmadia (0–2) a 44. percben.

Továbbjutott: a Budafok, 3–2-es összesítéssel.

 

Magyar foci: 40 méter sprint után nagyon megverte a bírót " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

A Komárom-Esztergom megyei másodosztályban rendezett Bokod-Környe rangadó fontos jelentőséggel bírt, ugyanis a listavezetőjátszott a harmadik helyezettel, ráadásul mindkét fél remek formában volt. A feszült hangulatútalálkozót a Bokod kezdte jobban, kétgólos vezetésüknél, a 43. percben aztán félbeszakadt a mérkőzés. Ekkor Pankotai Csaba, a Környe védője kapott egy sárga lapot.

 

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó

Szolnok-Mezőkövesd 3-4

Továbbjutott a Mezőkövesd 7-4-es összesítéssel.

 

Magabiztosan, 3-1-re nyerte a negyeddöntő első meccsét a Mezőkövesd, de a szolnokiak nem akartak belenyugodni abba, hogy mindenki előre elkönyvelte az NB I-es csapat továbbjutását. Hajba speciel ezt góllal jelezte az 5. percben, majd a félidő derekén ugyan Diallo egyenlített, de fordulás után, a volt kövesdi, Pantovics, ismét előnyhöz juttatta a hazaiakat.

 

Eddig sem volt rossz a meccs, de a 72. perctől jött a hihetetlen kategória, Baracskai egyenlített, két perc múlva Berdó megszerezte a vezetést ismét a hazaiaknak, majd 3 egységgel később Strestík egalizált, majd nem sokkal a vége előtt Molnár bebiztosított mindent.

 

NB III-as csapat jutott a kupában a legjobb négy közé - NB1.hu

Legjobb négy között a Budafok!

A Mezőkövesd Pintér Attila távozása óta nem szerepel úgy a bajnokságban, mint ősszel, de a kupában azért bejutott a legjobb 4 közé, ami dicséretes. Akárcsak az, hogy a Szolnok a legjobb nyolcig menetelt.

 

MAGYAR KUPA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Szolnoki MÁV (II.)–Mezőkövesd 3–4 (1–1)

Gólszerző: Hajba (1–0), az 5., Diallo (1–1), a 26., Pantovics (2–1), a 47., Baracskai (2–2), a 72., Berdó (3–2), a 74., Strestík (3–3), a 77., Molnár G. (3–4), a 84. percben.

Továbbjutott: a Mezőkövesd, 7–4-es összesítéssel.

 

Videók