Aljas módszerrel akarták lejáratni a Fradi-tábort!

Kisebb közjáték zavarta meg a Vecsés-Ferencváros Magyar Kupa-mérkőzést, amelyen egy szurkoló a vendégek vezető gólja után a pályára hajított egy görögtüzet.


 

A szekenneres időszak után először tért vissza a lelátóra a Ferencváros labdarúgócsapatának hírhedt szurkolótábora, a B-közép, amely közel 1000-es létszámban jelentek meg a Vecsés ellen Budai II. Stadion lelátóin, amely találkozón csapatuk 6-1-es sikert aratott és továbbjutott a Magyar Kupában.

A zöld-fehér szurkolók előénekese a mérkőzés előtt elmondta a jelenlévő szurkolóknak, hogy a találkozón semmi olyat nem fognak használni, amellyel kárt okoznának a mérkőzést rendező vecsési futballklubnak.

Azonban a mérkőzés 48. percében, mikot Benjamin Lauth góljával megszerezték a IX. kerületiek a vezetést, az ultrák felől egy görögtűz repült Dibusz Dénes kapuja felé.

A keménymag rögtön a vétkes nyomába eredt, hiszen elmondásuk szerint egy általuk még nem ismert szurkoló volt az, aki elkövette ezt a bűnt.

A Fradi-tábor hivatalos Facebook-oldalán adott tájékoztatást az esetről, amelyben elmondták, mélységesen elhatárolódnak az esettől, a tettest kisebb dulakodás után elkapták és átadták a rendőrségnek. 

Minderről az egyik jelenlévő szurkoló számolt be nekünk:
"Annyit láttam, hogy a hátsósorból valaki bedobta a fáklyát, majd a WC-be menekült. Az ultrák az utcán is keresték, de amikor kijött a mosdóból, azonnal átadták a rendvédelmi szerveknek."

Több szurkoló szentül megvolt győződve arról, hogy valaki a vezetőséggel szembeni (vénaszkenner miatti) viták miatt próbálták őket befeketíteni, amellyel kapcsolatban nem nagyon szeretnénk állást foglalni.

A meccs ezen a kisebb incindensen kívül sportszerű hangulatban zajlott, amely alatt még a megyei I. osztályban szereplő pályaválasztó csapatot is éltették az ultrák, góljukat sajátjukként ünnepelték meg, mindezt a hangosbemondó is megköszönte.

Bár tudjuk, hogy sok az indulat egyes találkozókon, de a mezei szurkoló megkérdezné a szerda esti mérkőzés után: "ezt miért nem lehetne máskor is?"

Ezen az estén minden esetre, a Ferencváros ultrái sportszerűségből jelesre vizsgáztak.

Videók